A legfontosabb futam

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.05.07. 00:43
Címkék
Fernando Alonso 2005 és 2006 után az idén is a világbajnoki pontverseny éllovasaként érkezik az idény első európai viadalára, amely egy hét múlva hazája futama, a Spanyol Nagydíj lesz Barcelonában. Előnye ugyanakkor nincs, holtversenyben áll ugyanis Kimi Raikkönennel és csapattársával, Lewis Hamiltonnal.

Három hét eltelt a Bahreini és a Spanyol Nagydíj közötti egy hónapos szünetből. Mivel töltötte ezt az időszakot?

Wokingban meglátogattam a McLaren központjában dolgozó munkatársainkat, majd néhány napig Barcelonában teszteltem. Közben voltak hivatalos fellépéseim szponzori rendezvényeken, és otthon is voltam, Asztúriában, ahol pihentem. Ez az egy hónap szünet jólesett, érdekes volt az autón kívüli munka.

Barcelonában a hazai versenye következik. Fontosabb ez a verseny a többinél?

Természetesen. Minden pilóta számára a szülőhazája futama a legkedvesebb, én sem vagyok kivétel. Az utóbbi években hatalmas lett a Formula–1 iránti érdeklődés Spanyolországban, rengeteg a fanatikus. Ha választanom kell, melyik versenyt nyerném meg a legszívesebben, a barcelonai az.

A téli tesztek során Jerezben sok gondja volt a paddockba érkező kíváncsi tömeggel. Barcelonában még nagyobb felhajtásra számíthat.

Kétségtelen, hogy Barcelonában van a legtöbb feladatom, már ami az autón kívül töltött időszakot illeti. Itt mindig számos híresség megkeres, és a támogatásáról biztosít, ami nagyon kellemes érzés. Ám alig várom, hogy autóba ülhessek, mert csak ott vannak nyugodt perceim, és száguldás közben minden gondom megszűnik. Nem érzek nyomást, és ez a legfontosabb.

A legutóbbi két évhez hasonlóan a világbajnoki pontverseny éllovasaként érkezik hazája futamára.

Igen, ez fantasztikus érzés. Senki sem számított arra, hogy az első európai viadal előtt mindkét kategóriában vezetni fogunk. Ám csodálatosan sikerült az új autó, három verseny után elmondhatom, hogy nyertem már a McLarenMercedesszel.

Mire számít az idény hátralévő részében?

A célunk mindkét világbajnoki cím megnyerése, és ez egyáltalán nem elérhetetlen cél. Le kell győznünk hozzá a Ferrarit, amely végig a legnagyobb ellenfelünk lesz. Nem hiszem, hogy bármelyik istálló képes lenne elhúzni a másiktól, küzdeni kell a végsőkig. Ezzel a szurkolók járnak a legjobban.

Legfrissebb hírek

Hosszú idő után ismét nyert a Nantes ellen a Nice

Francia labdarúgás
10 perce

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
22 perce

Hatalmas versenyben lett bronzérmes a Spartan CEU Series-ben

Csupasport
22 perce

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
24 perce

A Real Madrid idegenben, tíz emberrel is megőrizte hibátlan mérlegét

Spanyol labdarúgás
54 perce

Női kézi NB I: Budaörsön nyert a Vác

Kézilabda
57 perce

Kiss Norbert idei 14. futamgyőzelmét aratta a kamion Eb-n

Egyéb autó-motor
57 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik