Beindult az üzlet

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.03.25. 00:08
Címkék
Kobe Bryant egymás után negyedszer érte el az ötven pontot, ezzel maga mögött hagyta Michael Jordant és Elgin Baylort. Csak Wilt Chamberlain jutott el félszázig sorozatban négynél több meccsen át.

Kobe Bryant megint megcsinál ta. A Lakers kosarasa sokadszor ejtette ámulatba az NBA közönségét, ezúttal azzal, hogy zsinórban a negyedik meccsén jutott el ötven pontig vagy még tovább. New Orleansban pontosan félszázat szórt a Hornets ellen, ezzel a legendás Wilt Chamberlain után a második olyan játékos lett, aki zsinórban négyszer szerzett legalább 50 pontot.

A Lakers, akárcsak az előző három találkozóján, győzni tudott, és egyre inkább úgy tűnik, hogy Phil Jackson csapata bekerül a rájátszásba. Mondani sem kell, hogy ebben hatalmas szerepe van Bryantnek, akit két hete eltiltás hergelt fel. A Minnesota ellen a szerb Marko Jaricsot megütő Bryant a balul sikerült visszatérése (az első meccsén arcon könyökölte Kyle Korvert, a Philadelphia játékosát) után kettőzött erővel próbálja meg bizonyítani, hogy nem tartozik a rosszfiúk közé.

„Amikor eltiltottak, több helyről visszahallottam, hogy mocskosak a módszereim, amit kikérek magamnak – mondta Bryant. – Sokkal jobb érzés, ha arról beszélnek, milyen sok pontot dobok, és győzelemre vezetem a Lakerst. Hihetetlen, hogy Wilt Chamberlain és Elgin Baylor mellett emlegetnek. Elsősorban az tetszik ebben, hogy az ilyen teljesítményeim után a fiatalok is megtudják, kik voltak ők, mit értek el a kosárlabdázásban.”

Az idény előtt műtéten áteső Bryant formajavulásában szerepe van a teljes felépülésének, valamint annak, hogy az utóbbi időben rá hegyezi ki a csapat taktikáját Phil Jackson vezetőedző. A társak rengeteg tiszta helyzetet dolgoznak ki számára, de számos alkalommal lehetetlen pozícióból talál be a gyűrűbe, és módszeresen értékesíti büntetőit is (a New Orleans ellen mind a 16-ot).

A Hornets lejátszotta utolsó New Orleans-i meccsét ebben a szezonban. Az átmenetileg Oklahoma Cityben székelő klub hat hazai találkozót vitt át a 2005 augusztusában hurrikán által lerombolt városba, amely lassan teljesen újjáépül, és a következő szezonban ismét teljes értékű otthona lesz az egyesületnek. Az alapszakasz végéig még hét meccset rendeznek a remek átmeneti szállásnak bizonyuló Oklahoma Cityben.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
27 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
31 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
46 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
50 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
52 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
55 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
57 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik