Viszlát a döntőben!

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.03.20. 18:54
Címkék
Detroitban összecsapott a két főcsoport éllovasa – a Dirk Nowitzki, Devin Harris páros által vezérelt Dallas győzött négy ponttal.

Könnyen előfordulhat, hogy az idei döntő résztvevői csaptak össze Detroitban, ahol a vendég Dallas négy ponttal legyőzte a Pistonst. A Mavs 92–88-ra nyerte meg a két főcsoport éllovasának különcsatáját. A michiganiek 15 éve először zártak hibátlan mérleggel ötmeccses nyugati túrát, a menetelés során 22 ponttal nyerni tudtak Phoenixben. Ám hazatérve a másik nyugati nagyágyúval szemben sokkal nehezebb feladatuk akadt, ráadásul a Mavericks ellen az ágyéksérülést szenvedő Chauncey Billups nélkül kellett kiállniuk (az irányító az orvosok szerint játszhatott volna, de Flip Saunders vezetőedző nem akart kockáztatni). A Dallas ráadásul bosszút akart állni a december 7-i 92–82-es hazai vereségéért. A 28 pontos Dirk Nowitzki, a 22-t termelő Devin Harris és az egykor a Pistonst erősítő Jerry Stackhouse (12) vezérletével lélektanilag is fontos győzelmet aratott a Dallas, amely az idén már csak akkor térhet vissza Detroitba, ha a két klub vívja az NBA-finálét. Billups mellett másik kulcsemberét is elveszítette a Pistons, Richard Hamilton másfél perccel a meccs vége előtt hagyta el a játéktertet, miután csapattársával, Chris Webberrel ütközött, s felszakadt a bőr a bal szeme fölött. A Pistons teljesítményéről sokat elmond, hogy 18 pontjával az általában epizódszerepet kapó Ronald Murray volt a csapat legeredményesebbje.

Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
24 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
29 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
43 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
48 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
49 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
53 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
55 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik