Nagy párbaj, gól nélkül

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.03.18. 23:56
Címkék
Hiába találkozott egymással az olasz élvonal két leggólerősebb támadója a Fiorentina–Roma rangadón, ezúttal sem Luca Toni, sem Francesco Totti nem talált az ellenfél hálójába – a mérkőzés gól nélküli döntetlennel végződött. Ennek leginkább az Ascolit idegenben 2–1-re legyőző listavezető Internazionale örülhetett.

A Fiorentina–Roma rangadót sokan a két együttes első számú „bombázói”, Luca Toni és Francesco Totti különcsatájának tekintették – a párbaj azonban eldöntetlen maradt. A góllövőlista első két helyén álló csatár – az idény során a római futballista eddig 18, a firenzei 15 találatig jutott el – ezúttal csak néhány veszélyes helyzet kialakításával bizonyította tudását, az eredményre egyikük sem tudott „közvetlen” hatást gyakorolni. Az olasz lapok a mesterlövészek csatája előtt alaposan „körbelőtték” a két sztárt, nem kímélték sem Luca Tonit, sem Francesco Tottit – futballról,

életről, családról egyaránt kifaggatták a két egymással szembeállított játékost. A „farkasok” tízese az egyik újságban például elmondta, hogy elsőszülött kisfia, az egyesztendős Christian már felismeri apját a tévében, olyankor hangos „papázásba” kezd. Nem tudhatjuk, hogy a vasárnapi mérkőzés ideje alatt Ilary Blasi, a futballista felesége odaül tette-e a gyermeket a készülék elé, ám tény, hogy a kicsinek ezúttal nem volt alkalma megnézni apját, amint a tiszteletére kitalált ujjszopogatós gólörömét bemutatja. A római ász firenzei eredménytelenségét azonban tekinthetjük személyes rossz szokásnak is, Francesco Totti ugyanis még sohasem szerzett gólt a Fiorentina otthonában. Pedig amikor a 33. percben Dario Dainellit, a „violák” csapatkapitányát második sárga lapja miatt kiállította Gianluca Paparesta játékvezető, úgy tűnt, a hátralévő csaknem egy óra elég lesz arra, hogy az átok megtörjön. Francesco Totti azonban a tíz emberrel játszó Fiorentina ellen sem volt képes javítani statisztikáin, ahogy csapata, a bajnokságban 2007-ben idegenbeli mérkőzésein még nyeretlen Roma sem. Az egy pontot a Fiorentina főképp Sébastien Freynek köszönheti, a francia kapus bravúrosan védett, valóságos Freyshow-t mutatott be. A nagy iramú, sok helyzettel tarkított mérkőzés 0–0-s eredménye tehát igazán egyik csapatnak sem jó. Mármint a két fenti együttes közül. Merthogy akad egy nevető harmadik is, amely a firenzei pontosztozkodást követően gyakorlatilag már a bajnoki címét ünnepelheti: a vasárnap ismét győzelmet arató Internazionale. A Roma előtt immár tizennyolc ponttal vezető milánói fekete-kékek Zlatan Ibrahimovic duplájával a sereghajtó Ascoli otthonában diadalmaskodtak 2–1-re, ugyanott, ahol a fővárosiak két hete csak 1–1-s döntetlent értek el.

Legfrissebb hírek

Négy konzul segíti a magyar szurkolókat a Maribor–Paks Kl-selejtezőn

Európa-konferencialiga
6 perce

Tóth Anna: Lehet nagyobbat álmodni, de sok munka kell hozzá

Atlétika
16 perce

Vizes vb: 200 háton Kós a 9., Kovács a 4. idővel középdöntős; a női 4x200 méteres gyorsváltónk döntős

Vizes vb 2025
32 perce

Marozsán mindkét játszmában brékhátrányból fordított, kiejtette a 21. kiemeltet Torontóban

Tenisz
3 órája

Stollárék két szoros szettben kikaptak Gaufféktól a montreali teniszversenyen; Babosék továbbjutottak

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: a Paks, az ETO FC és a Puskás Akadémia is játszik a Konferencialigában

Minden más foci
7 órája

Lamin Colley és Hornyák Zsolt is hisz az Arisz kiejtésében; Már biztos európai főtáblás a Ferencváros

E-újság
7 órája

A számok nem hazudnak – Kovács Erika jegyzete

Egyéb egyéni
7 órája
Ezek is érdekelhetik