Vége a sorozatnak

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2007.03.14. 00:29
Címkék
A Dallas nem tudta megjavítani a Phoenix idénycsúcsát, sorozatban elért 17 győzelme után vereséget szenvedett. Menetelését a Golden State kiemelkedő játékkal állította meg.

Úgy tűnik, ebben az idényben a 17-es a bűvös szám. A Phoenix Suns korábban ennyi győzelemig jutott zsinórban, mielőtt elbukott a Minnesota ellen, most pedig a Dallas sem tudta túlszárnyalni a szezon leghoszszabb diadalsorozatát. Avery Johnson január 25. óta veretlen csapata is középszerű gárda otthonában bukott el, Oaklandben a Golden State vendégeként futott bele 17 pontos vereségbe. Kiegyenlített első negyed után a másodikban és a harmadikban a Warriors lesöpörte a Maverickset a pályáról, így a negyedikben már ki is engedhetett. Igazi csapatmunka volt ez Don Nelsonnak, a Dallas egykori mesterének új gárdájától: Mickael Pietrus 20 pontjával a Warriors legjobbja volt, de Stephen Jackson, Al Harrington, Andris Biedrins és Jason Richardson sem állt meg 16 előtt. A Dallasban Dirk Nowitzki (3/11 a mezőnyből) és Josh Howard (5/15) is harmatgyenge teljesítményt nyújtott, így a Mavs képtelen volt megismételni a Lakers elleni, 36 pontos idegenbeli győzelmet eredményező játékát. Az NBA összesített tabelláját még ezzel a vereségével is toronymagasan vezeti a Dallas, hiszen a legutóbbi 41 meccséből mindössze hármat veszített el. A gárda magyar idő szerint csütörtök hajnalban a liga másik élcsapata, a Dallas után a rájátszásbeli szereplést másodikként kiharcoló Phoenixszel találkozik. A Suns a legutóbbi játéknapon a Houstont leckéztette meg, elsősorban Leandro Barbosa remek játékának köszönhetően.

Eredmények a 15. oldalon

Legfrissebb hírek

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
10 perce

Futballklub lett Snoop Dogg és Modric közös biznisze

Angol labdarúgás
27 perce

Varga Zsolt örül, hogy nehéz meccseket játszottak eddig a vb-n

Vizes vb 2025
45 perce

Női futball-Eb: videohívást fogadott a sajtótájékoztatón az angol válogatott kapusa

Minden más foci
58 perce

Ötszörös pénzért értékesítheti az FTC Raul Gustavót, de Baráth Péter is távozhat – sajtóhír

Labdarúgó NB I
1 órája

Férfi kézilabda: visszatért Szegedre Herbert Gábor

Kézilabda
1 órája

Négygólos győzelemmel jutott a legjobb nyolc közé a vb-n a férfi pólóválogatott

Vizes vb 2025
2 órája

Kalmár Ákos röplabdázó szünetelteti a pályafutását

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik