Az Inter félig már bajnok

CSILLAG PÉTERCSILLAG PÉTER
Vágólapra másolva!
2007.03.05. 00:13
Címkék
Az Inter győzelme és a Roma döntetlenje után a fővárosiaknak immár tizenhat pontos hátrányt kell(ene) ledolgozniuk a milánói riválissal szemben hátralévő tizenkét mérkőzésükön. Nem nagy kockázat kijelenteni: ez a feladat szinte teljesíthetetlen, úgy tűnik, a bajnoki cím sorsa eldőlt.

Öt győzelem és egy döntetlen – mindössze ennyit kellene szereznie a Romának, ha utol akarja érni az éllovas Intert. A fenti eredménysorra minden esélyük meg is van a fővárosiaknak, a feladatot „csupán” az nehezíti, hogy a hátrány ledolgozásához az is szükséges: mindeközben a milánóiak hat mérkőzést elveszítsenek. Tekintve, hogy az Inter előző tizenkilenc bajnokijából tizennyolcat megnyert, az utóbbi feltétel teljesüléséhez szinte csodára lenne szükség, azzal együtt is, hogy tizenkét forduló még hátravan a sorozatból. Megkockáztatjuk, a két csapat közötti tizenhat pontos különbség immár ledolgozhatatlan – az Inter gyakorlatilag megnyerte a bajnokságot. A Roma számára cseppet sem kedvező helyzet azután állt elő, hogy a „farkasok” erejéből csak sovány döntetlenre (1–1) futotta Ascoli Picenóban, míg az Inter ismét visszatért a megszokott kerékvágásba, és az Udinese elleni hétközi döntetlen után szombaton bedarálta a Livornót. A győzelmet az árnyékolja be valamelyest, hogy a 82. percben kiállított Maicon után a hevesen reklamáló Roberto Mancini vezetőedző is megkapta a piros lapot.

Ez azért különösen kínos, mert a tréner így valószínűleg nem ülhet le a kispadra a vasárnap esedékes Inter–Milan derbin. „Mancini elindult a bíró felé, hogy magyarázatot kérjen tőle a minket sújtó ítéletekre, és egyúttal instrukciókat is adott a játékosoknak – emlékezett Szinisa Mihajlovics, az Inter segédedzője. – De nem mondott semmi sértőt. Ha pedig azért kapta a pirosat, mert elhagyta a technikai zónát, az ítéletet nagyon súlyosnak érzem.” A szakember eltiltásától Massimo Moratti Inter-klubtulajdonos is tart, bár elárulta, titokban azért bízik benne, hogy a kiállítás nem vonja maga után automatikusan a büntetést. Ami a bajnoki cím sorsát illeti, a presidente így fogalmazott: „A Romával szemben további két ponttal nőtt az előnyünk, és ez megváltoztatja helyzetünket, hiszen így minden erőnkkel az egyéb feladatainkra koncentrálhatunk. Ezért volna különösen fájó, ha éppen most esnénk ki a Bajnokok Ligájából, amikor már nem kell annyira a bajnoki szereplésre összpontosítani.” A Serie A hét végi eseményei után egyre hamisabban hangzanak a római elöljárók szájából a kötelezően optimista nyilatkozatok. Nem véletlen például, hogy Luciano Spalletti, a Roma vezetőedzője a szokásos „még bármi megtörténhet” fordulat után ezúttal elismerte, együttese rendkívül fontos pontokat veszített a kisebb csapatok ellen. Ezzel nehéz vitatkozni: a Roma elmúlt négy fordulóban elszórt hét pontja – az Empoli, a Reggina, a Chievo és az Ascoli ellen – valószínűleg eldöntötte a 2006–2007-es scudetto sorsát.

Legfrissebb hírek

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
21 perce

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
23 perce

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
24 perce

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
41 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 órája

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik