A Loki átgázolt a Sopronon

Botár László, Vajda GyörgyBotár László, Vajda György
Vágólapra másolva!
2006.11.26. 01:20
Címkék
A fordulót beharangozó írásunkban a Sopron edzője, Selymes Tibor arról beszélt a DVSC-TEVA elleni mérkőzésük kapcsán, hogy soha nem volt olyan biztos az edzői állása, mint most, ehhez képest a csapat alaposan leszerepelve, szégyenszemre hat gólt kapott a profi módon futballozó bajnokcsapattól.
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
A NAGYOBB MÉRETHEZ KATTINTSON A KÉPRE!
Januárban került Birtalan Botond Angyalföldről Sopronba. Amikor Selymes Tibort az akkor még alig tizenhét éves játékosról faggattuk, csupán annyit mondott jellemzésképpen a támadóról, hogy eljön az idő, amikor Birtalan Botond nevétől lesz hangos a soproni stadion, s a fiatal csatárról szólnak majd az újságcikkek is.

Nos, a jóslat beteljesedésére több mint tíz hónapot várni kellett, mert a labdarúgó (nyilván fiatal kora miatt) csak elvétve játszott az első csapatban. Aztán eljött a pillanat, s a Debrecen ellen Selymes Tibor kezdőnek jelölte a csatárt, s nem bánta meg, hiszen már a hatodik percben gólt rúgott a bajnoknak. Nehéz dolga ugyan nem volt, hiszen a Csernyánszki Norberttől ajándékba kapott labdát gurította a debreceni kapuba, de a mozdulaton látszott, sokat tud a fiú a labdarúgásról.

Birtalan Botond pályára küldése tehát remek edzői húzásnak bizonyult, nem úgy a ghánai Felix Ankamahé. A négy védő előtt amolyan elősöprögetőt játszó futballista rendkívül indiszponáltan, megilletődötten játszott, mindkét vendéggól a lelkén szárad. Selymes Tibor a bajt észlelve lecserélte a bizonytalankodó játékost. Helyére a sokat futó, nagy munkabírású Demjén Gábort állította, a jobb oldalra pedig az Ankamah helyett beálló Magasföldi József került, ezzel némiképp stabilizálódott a hazai csapat szerkezete a középpályán.

Sokak szerint Debrecenben nincs futball Sándor Tamás nélkül.

Leandro (balra) ellen ezen a délutánon két soproni játékos is nagyon kevés volt, Feczesin Róbert és Szabó Tibor sem tudta megállítani a hatszoros válogatott futballistát, aki új szerepkörében ezúttal a Loki motorja volt
Leandro (balra) ellen ezen a délutánon két soproni játékos is nagyon kevés volt, Feczesin Róbert és Szabó Tibor sem tudta megállítani a hatszoros válogatott futballistát, aki új szerepkörében ezúttal a Loki motorja volt
Czagány Balázs
Leandro (balra) ellen ezen a délutánon két soproni játékos is nagyon kevés volt, Feczesin Róbert és Szabó Tibor sem tudta megállítani a hatszoros válogatott futballistát, aki új szerepkörében ezúttal a Loki motorja volt
Sopronban bebizonyosodott, Leandro is képes irányítani, mozgatni a bajnokcsapatot, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy ő jóval többet fut és ütközik a középpályán, mint az eltiltás miatt hiányzó Sándor Tamás. Ráadásul Leandro Kiss Zoltán személyében megfelelő társra is talált, aki amellett, hogy rengeteget dolgozott a középpályán, fantasztikus gólt rúgott. Halmosi jóvoltából a szünetre egygólos előnnyel mehetett a Debrecen az öltözőbe.

Rendkívül sok helyzetet dolgoztak ki a csapatok, s joggal hihette a publikum, hogy a folytatásban is élvezetes, küzdelmes mérkőzést láthat. Bár az elvárásnak megfelelt a mérkőzés, mégis hatalmasat csalódtak a hazai drukkerek. Az okosan és szervezetten futballozó Debrecen pedig – a hazaiak hibáit kihasználva – Leandro vezérletével kiütötte az FC Sopront, ugyanis a második félidőben már nem csupán helyzetekig jutottak a vendégek… A Debrecen tulajdonképpen azt csinált a pályán, amit akart, sok passzra építve, lendületesen, begyakorolt figurákat alkalmazva szétzilálta a Sopront, s megérdemelten nyerte meg a találkozót. A hazaiak szerkezetével nem volt baj, ám több játékos (kényszerűségből) nem a posztján szerepelt. A kiütéses vereség után már csodálkozni sem lehetett azon, hogy a hazai szurkolók elégedetlenségüket kifejezve füttyszóval küldték a soproni játékosokat az öltözőbe. Bár a mérkőzés előtt nem volt edzőkérdés Sopronban, az egészen bizonyos, hogy Vízer László Máriusz tulajdonos nem hagyja annyiban a dolgot, és hamarosan (valószínűleg a következő esztendő elején) új edzője lesz a Sopronnak. Illetve… Az sem elképzelhetetlen, hogy az üzletember fordít hátat a pénzét eredmény nélkül felemésztő csapatnak.

---- M ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik