Halas: otthon a Kőér utcában

Ihász Bálint, Keresztúri Gyula, Szirmai GyörgyIhász Bálint, Keresztúri Gyula, Szirmai György
Vágólapra másolva!
2006.11.12. 01:26
Címkék
A Kőér utcában a mérkőzés első felében dicséretesen tartották magukat a Víglási Zsuzsannát nélkülöző hazaiak. A második játékrészben aztán elhúzott a jobb erőkből álló Kiskunhalas.
Vácott mindkét félidő közepén a hazaiaknak volt egy-egy hullámvölgyük, amelyet a Fradi sorozatban lőtt hét, illetve hat góllal remekül használt ki, és fölényes győzelemmel vágott vissza a tavalyi nyolcgólos vereségéért. Németh András mester népligeti együttesében különösen jó napot fogott ki a két szélső, Katarina Mraviková és Kirsner Erika. Egy félidőn át derekasan helytállt az újonc Makó a vérszegényen támadó dunaújvárosiak ellen. A fordulást követően már szebbik arcát mutatta a Dunaferr, és jó játékkal tartotta otthon a két pontot.BP. KŐBÁNYAI SPARTACUS - KISKUNHALASI NKSE 30–37 (14–19)
Kőér u., V: Kovács, Bauer
SPARTACUS: Plasinszkaja – Lánczos 3, Halmai, SZAMOSI A. 6, Szamosi L. 2, Szőke 3, Schulcz 1. Cs: Gábor (kapus), MÁTYÁS 9 (3), Novogradecz, GÁLHIDI 3, Borkowska 3, Tamás K. Edző: Laurencz László
KISKUNHALAS: Vörös – Sterbik 3, HERR A. 5, ILYÉS 7, BORBÉLY 5, Kocsis 2, KOROKNAI 5 (1). Cs: Győri (kapus) 1, Valovics 4, Kurgyis 2, Baross 2, Szűcs 1. Edző: Zsiga Gyula
Az eredmény alakulása. 5. p.: 4–4. 10. p.: 4–6. 16. p.: 9–8. 24. p.: 12–14. 29. p.: 14–18. 38. p.: 16–25. 43. p.: 18–28
Kiállítások: 2, ill. 2 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 2/1

Mestermérleg
Laurencz László:
– Kapus nélkül ezt a játékot nem lehet játszani. Az a tragédia, hogy ez a lány volt eddig a csapat legjobbja.
Zsiga Gyula: – Nehéz volt alkalmazkodni a délelőtti időponthoz és a Szpari játékstílusához. Ez meglátszik a kapott góljaink számán.

Szavazás

Melyik csapat nyeri a bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
VÁCI NKSE - BUDAPEST BANK-FTC 26–35 (12–18)
Vác, 800 néző. V: Bonifert, Oláh
VÁC: Juhász – Orbán, Brecska 2, Rábai 1, Őri C. 2, VESZELI 11 (2), Belső. Cs: Gridnyeva, Nábelek (kapusok), Schmidt 1, Trufán 3, Klász 2, FARKAS 4, Bagócsi. Edző: Kenyeres József
FTC: HARISOVÁ – MRAVIKOVÁ 10, SZAMORÁNSKY P. 7, Uhraková 2 (1), Tóth T. 1, KIRSNER 7, Szucsánszki 1. Cs: Pastrovics (kapus), Soós, NÉMETH H. 5, Zácsik 2, Szamoránsky A., Németh Cs., Smidéliusz. Edző: Németh András
Az eredmény alakulása. 7. p.: 1–3. 16. p.: 7–6. 22. p.: 7–13. 35. p.: 14–20. 48. p.: 18–29. 54. p.: 20–32.
Kiállítások: 10, ill. 6 perc
Hétméteresek: 3/2, ill. 4/1

Mestermérleg
Kenyeres József:
– Belső Anett korai súlyos sérülése megzavarta játékunkat, addig egyenrangúak voltunk.
Németh András: – Kicsit többet vártam, de voltak szép és jó perceink is.

DUNAFERR NK - NÉMETH TOLL MAKÓ 35–16 (13–8)
Dunaújváros, 700 néző. V: Szegedi, Unyatinszki
DUNAFERR: HOFFMANN – LOVÁSZ 5, Mörtel 2, FERLING 6 (2), Borbás 3, Laluska 4, VINCZE 4. Cs: Sirina (kapus), Pigniczki 1, Gáspár 1, Őri 3 (1), Nagy I. 3, Kovács A. 2, Obucsina 1. Edző: Kovács Péter
MAKÓ: Klembucz – Sztupakova 1, Csendes 2, Bartucz, Barna 4, Fekete 5 (3), Baunok. Cs: Szabó K. (kapus), Lévai 2 (1), Horváth M. 1, Németh Zs. 1, Erdei. Edző: Berzsenyi Mária
Az eredmény alakulása. 13. p.: 3–4. 17. p.: 7–4. 24. p.: 9–7. 38. p.: 19–9. 50. p.: 28–12
Kiállítások: 8, ill. 8 perc
Hétméteresek: 4/3, ill. 9/4

Mestermérleg
Kovács Péter:
– Az első félidőben döcögött, a másodikban már szaladt a szekér.
Berzsenyi Mária: – A két csapat közti valós különbség a szünet után mutatkozott meg. Előttünk még nagyon hoszszú út áll.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik