Gyarmati Olga a legtávolabbra ugrott

Gátfutásban, távolugrásban, magasugrásban, ötpróbában, sőt dobószámokban is versenyzett. Más kérdés, hogy távolugrásban a nekifutással rendre meggyűlt a baja (belépett, a léctől távol rugaszkodott el) – ez végigkísérte pályafutását, viszonylag kevés érvényes ugrása volt. A Csehszlovákia elleni válogatott versenyen – már olimpiai bajnokként – 1951-ben öt számban állt rajthoz, s ott volt a 4x100 méteres váltóban is.

A Debrecenben atletizáló hölgy nevét 1941-ben ismerte meg a közvélemény, amikor 17 évesen magyar bajnok lett a klasszikus 100 méteres síkfutásban (13.2 mp). Az elkövetkező időszakot a háború határozta meg, no meg, hogy fiatalon férjhez ment Várkonyi Istvánhoz, akivel Pasaréten találtak otthonra. A világégést követően a környéken sétálva a Vasas-pályánál olthatatlan vágyat érzett, hogy újra atletizáljon. A londoni olimpia évében (1948) május 29-én részt vett a klubja nemzetközi versenyén (32 vendégatléta szerepelt), amelyet az Üllői úton rendeztek. Idézzük a Népsport tudósítását: „Óriási élményt hoz a női távolugrás. (…) Harmadikra szélcsendben ragyogóan fut neki, elkapja a lécet, tökéletes a kiemelkedése, szinte le sem akar esni a levegőből. (…) Acélszalaggal lemérve, 599 az ugrás. Többet már nem is ugrik. Szél nem volt, a hitelesítésnek nem lesz akadálya.” Saját, 563 centis országos csúcsát javította meg.

A világrekordot 625 cm-es ugrásával 1943. szeptember 19-e óta a holland Fanny Blankers-Koen tartotta. A Száguldó háziasszony – ez volt a beceneve – Londonban végül négy aranyérmet szerzett, 100 és 200 méteren, a 80 méteres gátfutásban és a 4x100-as váltóban. A magyar vezetők javasolták, Gyarmati a távolugrásra helyezze a hangsúlyt, mert valószínűsíthető volt, hogy ebben a számban nem indul a holland, mert a távolugrást és a 80 gát fináléját egyidőben rendezik.

A Wembley-ben az első sorozatban az argentin Noemí Simonetto de Portela 560 centire repült, Gyarmati 547-ig jutott. A sorozat után megszakították a versenyt, a női tőrvívás eredményhirdetése következett. Márpedig előző nap ebben a számban szobatársa, Elek Ilona diadalmaskodott. Gyarmatit feldobta a Himnusszal záruló ceremónia, második ugrásával vezetést szerzett volna, de belépett. Harmadikra viszont kijött a lépés: 569.5 cm! Ezzel nemcsak a fináléba kerülése volt biztos, hanem átvette a vezetést is. Mondhatni éppen jókor, mert az eredményhirdetések és futószámok tulajdonképpen szétszabdalták a versenyt. 

Idézzük Szepes Béla – az 1928-as amszterdami játékok ezüstérmese gerelyhajításban – drámai tudósítását: „Az utolsó ugrásokig roppant szurkoltunk. Az argentin Simonetto volt a legveszélyesebb ellenfél, utolsó ugrásánál féltünk, hogy túlugorja Olgát. Nagyon nagynak látszott az ugrása. Berohantam a pályára s közvetlenül a térmérőtől tudtam meg, hogy nincs baj, Gyarmati Olga megnyerte az olimpiai bajnokságot. Azonnal gratuláltam neki a pompás győzelemhez: tőlem tudta meg, hogy első lett, mert a versenyzőket, amikor eredményeik után érdeklődtek, mindig elkergették a rendezők.”

Gyarmati többek között ezt mondta „Roppant ideges, izgatott voltam, úgy éreztem, rajtam is ugyanaz a felelősség, mint Németh Imrén volt. Tőlem is győzelmet vártak otthon az eredményeim alapján.” Majd üzent édesanyjának: „Most már végleg megbocsát nekem az édesanyám, mert eddig bizony nem szívesen vette, hogy versenyeztem. Egyszer ugyanis az történt, hogy futás közben elestem és a szöges futócipőm az egyik ujjamat felszakította. Azóta aggódik értem.”

A londoni játékokat követően a főiskolai világbajnokságokon is győztes volt (1949, 1951), ám sikertörténete ezzel véget is ért. Még két olimpián szerepelt: 1952-ben Helsinkiben távolugrásban 10. lett (567 cm), 200 méteren kiesett az előfutamban (25.5 mp), négy évvel később Melbourne-ben távolban 566 centije a 11. helyhez volt elég. Pedig legjobbjával (623 cm) ezüstérmes lehetett volna…

Az ötvenes évek elején sérülések és magánéleti gondok is közrejátszottak, hogy formája hanyatlott. A helsinki olimpia előtt egy bolgár gátfutónak kért engedélyt tatai edzőtáborozásra, aki szerelmes volt belé, szeretett volna vele együtt készülni. A bolgár megígérte, hogy elveszi feleségül. Minderről a Levelek Rákosi elvtárshoz című, 2002-ben megjelent kötetből szerezhetünk tudomást. Továbbá Gyarmati kérte Rákosi Mátyást, hogy külföldön vállalhasson munkát, harmadik levelében pedig a párt ideológiáját mindenek felett hirdető, az 1949-ben Kossuth-, majd 1952-ben Sztálin-díjjal kitüntetett íróval, Aczél Tamással bimbózó szerelméről számolt be a pártfőtitkárnak.

Miután nem tért haza Melbourne-ből, részt vett a Sports Illustrated amerikai túráján. Később Londonban összeházasodott Aczéllal, aki azért hagyta el Magyarországot, mert a forradalom alatt Nagy Imre híve, sőt ezt követően az Irodalmi Újság szerkesztőjeként az emigrációba kényszerülő magyar diaszpóra egyik szószólója lett. Talán mondani sem kell, Aczél Tamás önkritikát gyakorolt korábbi munkásságával kapcsolatban – csak éppen nem abban az értelemben, ahogyan azt a kommunistáktól általában megszoktuk…

Itthon a Népszabadságban 1956 karácsonya előtt cikk jelent meg, amelyben hazavárták sportolóinkat, ugyanakkor Gyarmati kapott egy oldalvágást: „Csalódtunk, és ha csalódást érez az ember, hajlamos arra, hogy haragudjék. Hiszen Gyarmati Olga, akinek egy évtizedig szinte csak kimondania kellett valamit, és máris teljesült, vajon mi elöl menekült? A nyomor elől? Az üldöztetés elől?”

A 2000-es évek második felében Koós Levente történész levéltári kutatásai során kiderítette, hogy Londonban megkörnyékezte a titkosszolgálat. Gyarmati – akit gyötört a honvágy – 1958. április 12-én felhívta a londoni magyar nagykövetséget, s találkozót kért. Ám mivel az illetékes házon kívül tartózkodott, azt mondták, telefonáljon később, ám ő többé nem jelentkezett. A külképviselet értesítette a belügyminisztériumot, de nyitott kapukat döngetett: „1958 júniusától foglalkozik a BM a »Szerető« üggyel, abból a célból, hogy »Szeretőt«, akinek a londoni írószövetség és a disszidens sportolók között hírszerzésre jó lehetőségei vannak, az Írószövetség felé beépítsük.”

Gyarmati a kapcsolata miatt kapta a „Szerető” fedőnevet. A belügy elsősorban a nyugati magyar értelmiséget szerette volna feltérképezni, ugyanakkor „Gyarmati jelenleg a disszidens sportolók szövetségének tiszteletbeli elnöke. Állandó kapcsolatban van hazai sportolókkal is, akikkel rendszeresen levelez, érdeklődik a hazai sporteredmények iránt.” A követség részéről Kárpáti elvtárs feladata volt az atléta közelébe férkőzni, s tudakozódni hazatérési szándéka felől. Gyarmati szerette volna édesanyját legálisan Londonba vinni, ám amikor kiderült, hogy a kivándorlási kérelmet elutasították, nem vágyott haza, s Aczél is csak úgy jött volna, ha hazatérését követően nem esik bántódása.

Az ügynök szerint tudta, hogy 34 évesen karrierjének már vége. Gyarmatit megviselte Nagy Imre perében 1958. június 16-án végrehajtott ítélet: „»Szerető« kifejtette, nem ért egyet Nagy Imre és társai kivégzésével, miért nem lehetett ezt a kérdést békésebben elintézni, tette fel a kérdést.” Ám Budapesten rájöttek, hogy Gyarmati találkozóiról beszámol Aczélnak, a bajnokot nem sikerült beszervezni, ezért megszüntették a kapcsolattartást.

A házaspár az Egyesült Államokban telepedett le, 1990 után többször hazajött. Ám vélhetően egy adminisztratív tévedést – Ferihegyen a bajnokot feltartóztatták – követően többé nem tért vissza az óhazába, mi több, a fiát leszámítva senkivel sem tartotta a kapcsolatot. A Melbourne-ben aranyérmes kardvívó, Hámori Jenő derítette ki hollétét, 2013. október 27-én Greenfieldben bekövetkezett halála után hamvait Aczél Tamás egykori munkahelyén, az Amhurst Egyetemen helyezték örök nyugalomra.