Krimi- és zenerajongó, „A Sakál napját” minimum tucatszor olvashatta, legalábbis ezt szűröm le, olyan elragadtatással beszél kedvenc bestselleréről Miroslav Beránek, a bajnok DVSC-TEVA első külföldi mestere. Csehországból érkezett, remek ajánlólevéllel: Eb-bronz a cseh válogatott másodedzőjeként 2004-ből, U21-es Eb-arany főnökként 2002-ből. A két héttel ezelőtti bemutatkozó sajtótájékoztatóján még a jelen és a közeljövő tennivalóira, céljaira hegyezte ki mondandóját. Ezúttal a múltba révedt.
„Maga mindig ilyen vidám?” – veszi át a szerepemet.„Szeretném…” – felelem reflexszerűen.„Ha optimistán gondolkozik az ember, ha derűsen tekint a jövőbe, megszépíti a saját és környezetének napjait is” – mondja, amivel talán el is bizonytalanítana (nesze, neked, még egy matthäusi arc, harsány, mégis lufi „be positive!” attitűddel…), ha ehhez nem egy zen szerzetes nyugalma társulna. Leülünk.Pavel nedvedgürizett a hírnévért
A belépô jól sikerült, a cseh edzôt elfogadták a Lokinál
A belépô jól sikerült, a cseh edzôt elfogadták a Lokinál
– „Megboldogult” hazájával, Csehszlovákiával kapcsolatban két évszámot citálunk időről időre. Az előbbi történelmi, utóbbi sportvonatkozású – bár egyikre sem lehetünk büszkék: 1968 és 1969. Személyes emlékek? – Az elsőt hagyjuk, rendben? Ami a másodikat illeti: a helyszín Marseille, és négy egy „ide”. Gólszerzők: Kvasnák, Vesely, Adamec, Jokl, illetve Kocsis. Otthon néztem azt a vébéselejtezőt apámmal, Voticében, már volt televíziónk. Ő is futballozott anno, habár neki nem adatott meg a lehetőség, hogy igazán nagy klubba igazoljon. Viszont részben ő faragott belőlem kétlábas játékost.
– Úgy tudtam, a bal a jobb, a Slavia balbekként alkalmazta. – Jobbkezesnek és -lábasnak születtem. Kölyökként két évig úgy fociztam, hogy – extrémül hangozhat, pedig igaz – lövéskor, passzoláskor csak a bal lábamat használtam.
– Hogy nincs reprezentánsunk a Bajnokok Ligájában, törvényszerű, az utóbbi két évben azonban csökkent az irigységünk önökkel szemben – a lemaradásunk ellenben jottányit sem. – Minden kis ország futballtársadalma kitermeli a maga egy-két húzócsapatát. Ha Csehországban a Sparta, a Slavia és a Liberec hoszszabb távon bukdácsol, annak súlyos következményei lesznek.
– Válogatott szinten még ordítóbb a különbség a két ország között. – Nehéz jelzőt találni a Karel Poborsky, Vladimír Smicer és Pavel Nedved fémjelezte generációra. Valamennyien topklubokban szerepeltek, s a legprofibb gondolkodásmódot hozták haza a válogatott összetartásokra. A cseh futball általuk nyert a legtöbbet: példát mutattak a fiataloknak, felvázolták, mire vihetik, ha kellő alázattal teszik a dolgukat.
– Akadt egyenlőbb az egyenlők között? Valamelyikük közelebb állt önhöz? Mondjuk Pavel Nedved? – Pavel a legkülönlegesebb labdarúgó, akivel valaha találkoztam. Két szentséget tisztel: a családot és a futballt. Mindenkinél keményebben edzett, akkor is, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy ő a legjobb. Nem született zsonglőrnek, mint Ronaldinho, azért a tudásért, amelynek a birtokában van, egy karrieren keresztül gürcölt. De említhetem Petr Cechet is. Céltudatosabb kapust aligha hordott még hátán a föld. Plzeni futballistaként még tologattam is a babakocsijában, jóval később, a Blsanyban pedig az edzője voltam.
– Ő is a cseh iskolából került ki, azokhoz hasonlóan, akik az ezredfordulón ezüstöt nyertek, míg egy másik korosztály két évvel később aranyérmes lett az U21-es Európa-bajnokságon. Utóbbihoz önnek is volt némi köze. – Pavelék sikerei inspirálták leginkább a srácokat. Tudja, hogy a két keretből hányan futballoznak otthon? Ketten. ---- N ---- &
