Etonban a címvédés a céljuk

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2006.08.18. 02:05
Címkék
Világbajnoki aranyérem, összetett Világkupa-győzelem.A Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős egység kétségkívül sikeres esztendőt zárt tavaly. Ki is jelentette a kettős, hogy ezután nem lehet más célja, mint a pekingi aranyérem. Az olimpiai még odébb van, az etoni világbajnokság viszont vasárnap kezdődik.
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Világbajnok párosunk az idén az edzésekre helyezte a hangsúlyt
Aranyérmet nyert 2005-ben a gifui világbajnokságon a Hirling Zsolt, Varga Tamás könnyűsúlyú kétpárevezős egység. Új aranypáros – mondogatták sokan. Ők maguk hasonlóan gondolkodtak, hiszen kijelentették: céljuk a pekingi dobogó, annak is a legfelső foka.

Hirling Zsolt és Varga Tamás céltudatos emberek. Edzőjükkel, Kiss Lászlóval úgy döntöttek, hogy 2006-ot „feláldozzák” az ötkarikás játékok érdekében. Ezért ez az évük lazább volt, mint az előzőek. Persze ez nem jelenti azt, hogy nem edzettek sokat.
A különbség csak annyi, hogy kicsit másképp, mint korábban.

„Több hazai versenyen elindultunk, de többnyire egyesben, azért, hogy ne unjuk meg egymást” – mondta Varga Tamás.
„Mindent megteszünk, hogy Etonban, a vasárnap kezdődő világbajnokságon is jól menjen a hajónk. Az, hogy az idén kevesebb versenyen indultunk, nem jelenti azt, hogy nem is edzettünk. Éppen ellenkezőleg. Napjaink túlnyomórészt alvásból, edzésből és evésből álltak”– mondta a felkészülésről Hirling Zsolt.
Kikapcsolódásra nincs idő.
„A Formula–1-re szívesen kimentem volna – tette hozzá Hirling Zsolt. – A vébé után, szeptemberben azért kicsit elengedhetjük magunkat. Én akkor pótolom majd az elmaradt egyetemi vizsgáimat.”

Varga Tamás is tanul, rá már csak az államvizsga vár a Budapesti Műszaki Egyetemen. Meg mindkettejükre az a bizonyos etoni pálya, amelyről úgy hírlik, a 2012-es londoni olimpia egyik helyszíne lesz. A fiúk versenyeztek már itt, tudják, hogy nehéz, szeles a pálya, de ez csak annyiban foglalkoztatja őket, hogy jövő vasárnap, a döntőben ez lesz az a pálya, amelyen ők szeretnének a leggyorsabban végigmenni.

Apropó, gyorsaság. Amikor Melis Zoltán szövetségi kapitány a világbajnokság előtti sajtótájékoztatón a 3–5. hely valamelyikét tűzte ki célul a páros elé, a fiúk mosolyogtak. Először nem is mondtak semmit. Amikor azonban még egyszer elhangzott a szövetség kívánsága, Hirling Zsolt szót kért, sőt egyenesen „felcsattant”: „Igenis, győzni megyünk a világbajnokságra, mint minden versenyre. Ezt nem is lehetne másként csinálni.”
Varga Zsolt pedig bólogatott. Hiába, kell az összhang, és köztük tényleg megvan. Ez pedig csak jót jelenthet.
Most és a jövőben egyaránt. ---- S ---- &
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik