A csodára még várni kell

Mint majd minden fiú a hajdani Csehszlovákiában, Miroslav Beránek is válaszút elé került tizennégy évesen: folytassa-e a jégkorongot, vagy módosítson a kiskamaszként megálmodott pályán? A döntést megkönnyítette, hogy az örökmozgó siheder nem csupán a korong terelgetésében bizonyult jó néhány kortársánál jobbnak. „Egyszerűen jobban éreztem magam a füvön, mint a jégen” – villantotta fel a DVSC edzője, mi állt a három és fél évtizeddel korábbi elhatározása mögött.
Tehát az érzelem.

A pályagondok nem zavarják túlságosan

Miroslav Beránek életében fontos tényező, hiszen bizonyos mértékig a debreceni ajánlat elfogadásakor is ez diktált. Az előző négy évben Karel Brückner mellett a cseh válogatott másodedzőjeként dolgozó, 2004-ben a nemzeti együttessel Eb-bronzot nyerő szakember az idén nyáron elhatározta, hogy egy klubcsapat szakvezetőjeként folytatja karrierjét.

– Mi döntött a Debrecen mellett?
– A debreceniek voltak a leggyorsabbak – feleli pompás diplomáciai érzékről tanúbizonyságot téve Miroslav Beránek, a DVSC-TEVA első külföldi mestere, aki első benyomásra határozottnak tetszik, a mosoly végig ott bujkál a szája szegletében. Időnként „szabadon is engedi”, ami hitelesebbé, s egyidejűleg árnyaltabbá is teszi a karaktert. Anyanyelvén kívül németül és angolul is megérteti magát, a bemutatkozó sajtótájékoztató nyelve mégis a cseh és a magyar, köszönhetően Fieber Péternek, leendő segédedzőjének, aki utóbb kacagva bevallja: a munkaköri leírásában nem szerepel a tolmácsolás, így extra juttatás sem jár érte.

– Nem visszalépés Csehország után a világranglistán e pillanatban a nyolcvanadik helyen szerénykedő országban munkát vállalni?
– A válogatottakat és a klubfutballt külön kell kezelni akkor is, ha kézenfekvő köztük a kapcsolat. Tudom, hogy hová jöttem: a magyar bajnokcsapatot irányítom, sportszakmailag tehát van respektje a DVSC-nek, a gazdasági háttér pedig stabil.

– A körülményekről mi a véleménye? Például arról, hogy a címvédőnek nincs megfelelő edzőpályája. Hol ide, hol oda hurcolják a játékosok a mozgatható kapukat. Erre felkészült?
– Mint a világon bárhol, itt is vannak jobb és rosszabb minőségű pályák. Azt szeretném, hogy minél jobbakon gyakorolhassunk és játszhassunk.
ismét mindenki bajnoki aranyat remél

– Magyarországon úgyszólván ismeretlen a két pályaedzős modell. Miként képzeli el a munkabeosztást Fieber Péter és Herczeg András között?
– Tervem már van, de nyitott vagyok a véleményükre, a javaslataikra. Bevallom, kevéssé ismerem a magyar futballt. Herczeg András ezen a téren előnyt élvez Fieber Péterrel szemben, viszont utóbbival kommunikálok könnyebben. Az ellenfeleink kivétel nélkül Magyarországról érkeznek, némi idő szükségeltetik ahhoz, hogy én magam is feltérképezhessem az erőviszonyokat.

– Papíron másfél éve van arra, hogy újat, és esetleg utat mutasson. Mire elég ennyi idő? Csodához?
– Attól függ, mit értünk csodán. A bajnoki cím kötelez, elvárják tőlünk a szurkolók, a klubvezetőség, de mi is magunktól. Első lépésben a labdarúgókat kell megismernem, fel kell mérnem, mire képes az állomány, ennek függvényében léphetünk aztán tovább.

– Azaz jelenleg nem tudja, változtat-e az eddigi játékrendszeren.
– Négy négy kettő az alaphadrendje a csapatnak, ez a jelenlegi kiindulópont. Érdemes nyitottnak maradni, ha úgy látom, hogy egy másik szisztéma jobban illik az együtteshez, az egyénekhez, megpróbáljuk elsajátítani és alkalmazni. A cél mindig borzasztó profánul hangzik: javítsunk a védekezésen és a támadáson, a helyzeteket pedig értékesítsük minél jobb százalékban. Ha ezt sikerül megvalósítanod, egyrészt elmondhatod, hogy fejlődtél, másfelől kedvesebb leszel a szurkolók számára. A játék ugyanis azokért született, akik szórakozni szeretnének.

– Kit tekint mentorának? Karel Brücknert?
– Nincs „leg”. Sok edző keze alatt megfordultam játékosként, figyeltem, tanultam, egyiktől többet, másiktól kevesebbet. Remélem, az eredmény a pályán lesz elsőként látható.

A cseh sztárok minden fillérért megdolgoztak

– Három hónapja világsztárokkal kelt és feküdt, manapság magyar „csillagokat” készíthet fel. Miben látja a különbséget?
– Túl korai a kérdés, csak az egyik oldalt ismerem. Pavel Nedved, Tomás Rosicky, Jan Koller vagy Karel Poborsky egytől egyig kivételes, utánozhatatlan futballista, mégis akadt közös pontjuk. Nincs velük probléma, az odaadásuk, a mentalitásuk lenyűgöző. Harmincévesen is zokszó nélkül güriznek, az elsőtől az utolsó percig koncentráltan teszik a dolgukat, legyen szó edzésről vagy mérkőzésről. Mindent a munkának köszönhetnek, és értelmes emberek lévén ezt belátták. A munka, a klubtulajdonosok és a szurkolók gazdaggá tették őket, amit a maguk módján kívánnak meghálálni. Ez persze kizárólag úgy lehetséges, ha imádják a hivatásukat.
– És önt kedvelték?
– Egy kicsit, talán…

– Volt beceneve?
– Berinek szólítottak – mondja szégyenlősen.
Kellemes beszélgetőpartner, mindamellett lerí róla: a gyepen sokkal, sokkal jobban érzi magát, mint egy sajtóbeszélgetésen. Összevetem az elképzelt, harmincöt évvel ezelőtti pillanatot a mostanival. Bámulatos hasonlóságot vélek felfedezni. Feláll, elindul a gyep irányába.
A következő interjút már ott adja.