A kapitány szoros mérkőzésre számít

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
Vágólapra másolva!
2006.07.20. 22:55
Címkék
A hétvégén újra Davis-kupa-meccset játszik az euro-afrikai zóna II. csoportjában szereplő magyar válogatott. Baranyi Szabolcs szövetségi kapitány fiai Bulgáriába, Plovdivba látogatnak a második fordulóban.
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár
Bardóczky Kornélra három nehéz mérkôzés, két egyes és egy páros vár

Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely és Kiss Sebő már tavaly is eljutott eddig a szakaszig, ám Ukrajnában alulmaradtak egy nyerhető párharcban. Nem kis balszerencsével estek ki akkor, hiszen Kiss térde az első, pénteki egyes előtt nem sokkal dagadt be, és mire vasárnap újra vállalhatta a játékot, elúszott a továbbjutás.

Az már bizonyos, hogy az egy évvel ezelőttihez hasonlóan a mostani összecsapás sem múlik el kényszerű változtatás nélkül, tartalékunk, Balázs György ugyanis megsérült, így a még csak 19 éves Lukács Dénes helyettesíti majd. „Lukácsnak lehetősége nyílik a tapasztalatszerzésre, de ez a csere különösebben nem befolyásolja a helyzetünket” – nyugtatott meg azonban mindenkit Baranyi Szabolcs.

Mindazonáltal Bulgária nem ígérkezik könnyű ellenfélnek, s ennek megállapításához elég csupán ránéznünk a világranglistára. A hazaiak egyesjátékosai közül Ilia Kusev stabilan bő ötszázas teniszező, Ivajlo Trajko a sok csatát megélt játékos-edző pedig két future-tornát is megnyert júniusban, és ezzel ismét felküzdötte magát az 500. hely közelébe, azaz nem lehet rossz formában. Ráadásul idegenben, ezer hazai néző előtt kell majd helytállnia az ötfős magyar küldöttségnek. „A körülményekre nem lehet panaszunk, ám míg a bolgárok hatalmas felhajtással készülnek, mi olyan egyedül vagyunk itt, mint az ujjam. Szerencsére egy korrekt német döntnököt jelöltek ki a mérkőzésre, akinek számíthatunk pártatlanságára, bár nyilván nem ez dönt elsősorban” – mondta a kapitány.

Aggodalomra azért nincs ok, hiszen több dolog is a mieink mellett szól. Bardóczky például mindkét hétvégi ellenfelével találkozott már, és 2004-ben sima szettekben verte mindkettejüket. A statisztika is nekünk kedvez, hiszen bolgár Davis-kupa-csapat még soha sem verte meg a magyart: szinte napra pontosan hét éve a Római-parton, 1980-ban pedig Szófiában is mi nyertünk, mindkétszer csak egy-egy mérkőzést elveszítve.

Ám szerencsére nem csak a múltban bízhatunk, hiszen a mieink sem gyengébb játékosok az ellenfeleknél, és lélekben is készen állnak a harcra. „Bardóczkynak nincs gond az önbizalmával, Kiss viszont kicsit más alkat – árulta el Baranyi Szabolcs. – Fokozatosan őt is fel lehet mentálisan készíteni, ezzel együtt magam is kíváncsi vagyok, mire lesz képes. Az első mérkőzését a rutinos bolgár kapitánnyal játssza majd, de Sebő okos játékos, meg tudja verni Trajkovot. Összességében kiegyenlítettek az erőviszonyok, sok múlhat egyetlen szetten, játékon, labdán is, azaz tipikusan 3–2-es mérkőzésnek tűnik az összecsapás, amelyben talán a párosnak lesz a legnagyobb súlya. Nem csak hivatalból számítok tehát a győzelemre, de ha nyerünk, az azért komoly bravúr lesz, hiszen idegenben játszunk, ez a bolgár csapat pedig az előző körben a ciprusiakat verte 3–2-re, akkor is ezer néző előtt” – latolgatta az esélyeket végül visszafogott optimizmussal a szövetségi kapitány.

DAVIS-KUPA Euro-afrikai zóna, II. csoport, 2. forduló
Bulgária–MAGYARORSZÁG (Plovdiv, salak)

Péntek: Ilia Kusev (egyesben 520., párosban 597. a világranglistán)–Bardóczky Kornél (476., 648.); Ivajlo Trajkov (519., –)–Kiss Sebő (782., 1258.). Szombat: Jenev (678., 535.), Kanev (798., 1026.)–Bardóczky, Kisgyörgy (1274., 521.). Vasárnap: Trajkov–Bardóczky; Kusev–Kiss
Legfrissebb hírek

Legendás kifakadás a kispad mellől, beszélgetés és kártyázás edzés helyett – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
10 perce

64 millió euróért szerződtetett szélsőt a Tottenham – hivatalos

Angol labdarúgás
32 perce

Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

Légiósok
59 perce

Nyomás nélkül – Patai Gergely jegyzete

Vízilabda
1 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
8 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
8 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik