Reptéri törzsutaskedvezmény

k. Mayer Andrásk. Mayer András
Vágólapra másolva!
2006.06.12. 02:07
Címkék
Az elmúlt bajnokságot a portugál élvonalbeli Marítimónál töltötte el Gaál Miklós. A ballábas futballista korábban szerepelt a Pécs, az Újpest és a Zalaegerszeg együttesében is, és bár kevés szerepet kapott jelenlegi csapatában, esze ágában sincs visszatérni Magyarországra.
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is
Inkább labdába rúgna Gaál Miklós (balra), akit már csábít a PMFC is

A 25 éves balszélső tavaly nyáron igazolt az élvonalbeli csapathoz, amelynél a nemzetközi szereplést tűzték ki célul. Ebből nem lett semmi, hiszen végül a tizedik helyen zártak. Idény közben három edzőt is alkalmaztak, és a sűrű változásoknak Gaál Miklós is megitta a levét. A szakember, aki ragaszkodott a szerződtetéséhez, gyorsan lapátra került, a helyére érkező brazil tréner viszont inkább honfitársait favorizálta.

Három fordulóval a szezon vége előtt aztán befellegzett a brazil uralomnak, ám ez már nem sokat segített: Gaál Miklós alig-alig került pályára. Pedig nagyon szereti ezt az egzotikus helyet. Csapata Madeira szigetének fővárosában, Funchalban játssza hazai meccseit, idegenbe pedig mindig repülni kell, hiszen a sziget Afrika nyugati partjainál, Lisszabontól mintegy ezer kilométerre fekszik.

„Rengeteget repültünk, amit úgy megszoktam, hogy lassan törzsutaskedvezményt kaphatnék… – mondta Gaál Miklós, akit már keresett néhány hazai együttes, köztük a PMFC is, de ő szeretne továbbra is külföldön maradni. – Portugáliában nagy a szakadék a szegények és a gazdagok között, rossz a gazdasági helyzet, ezért a futballal feledtetik az emberekkel a gondokat. Az újságban oldalakat foglalkoznak a csapatunkkal, tényleg nincsen más, csak a foci. A szupermarketekben lépten-nyomon millió kacat hirdeti a világbajnokságot. Szóval Portugáliában nagyon szeretik a labdarúgást, többek között ezért is szeretnék visszatérni.”
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik