Balogh Bubu: súlyos sérülés

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2006.04.29. 02:24
Címkék
Újra elkezdett egyetemre járni, így újra az egyetemi bajnokságban játszhat Balogh Judit, a honi női kosárlabdázás legendás alakja. De bár ne tette volna, szegény... Mert a 38 esztendős diák csúnya sérülést szenvedett az egyetemi és főiskolai országos bajnokság négyes döntőjén Debrecenben. Az ezúttal az ELTE színeiben pályára lépő, a jelek szerint tehát kosárlabda nélkül élni nem tudó klasszist hétfő este, a második mérkőzés 16. percében érte a baj, amikor az addig 18, az első mecscsen pedig 25 pontot szóró bedobónak elszakadt a keresztszalagja a jobb térdében.És itt következik az újabb csavar a történetben: a Bubu becenévre hallgató játékos-edző egyelőre nem műtteti meg magát – egyszerűen azért, mert nem ér rá. Az operáció valószínűleg az idény végéig várat magára, mert nem akarja magára hagyni nevelőegyesületét, a BEAC-ot, ahol jelenleg vezetőedzőként tevékenykedik. Nagykanizsára is elutazott a fájós térdével, és győzelemre is vezette együttesét az alsóházi rájátszás utolsó előtti összecsapásán. És a slusszpoén: az egyetemi bajnokság első helyéről döntő meccsen csapata meglepetésre nélküle is legyőzte a TF-et, ezzel társai aranyérmet szereztek sérült vezéregyéniségüknek.
Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: Kiss futamot nyert, Európa-bajnok a Révész Racing

Egyéb autó-motor
11 perce

„Hiba volt, amikor azt mondták, már abba kellene hagynom” – Dzsudzsák Balázs az ETO FC elleni góljáról

Labdarúgó NB I
28 perce

Hornyák Zsolt: Máskor ennyi helyzetből két-három gólt szerzünk

Labdarúgó NB I
1 órája

Vinícius Júnior tizenegyeséről is beszélt Xabi Alonso a Real Madrid győzelme után

Spanyol labdarúgás
1 órája

Szalai József az idénybeli hat NB II-es gólját Tököli Attilának is köszöni

Labdarúgó NB II
2 órája

Vasárnapi sportműsor: Ferencváros–Paks rangadó, F1-es Szingapúri GP

Minden más foci
9 órája

Vereség a Chelsea-től is, lejtőn a Liverpool; Bombagól után különös 11-es a vidéki rangadón

E-újság
9 órája

Megkéselték Indianapolisban a New York Jets korábbi irányítóját

Amerikai sportok
9 órája
Ezek is érdekelhetik