Roskadófélben van a ház…

Szabó József – barátainak, rajongóinak Dzsoni – a történet szereplői közül az egyetlen, aki nem kéri, hogy a megjelenés előtt bemutassuk neki az elkészült írást. A fekete Mercedes, a baracsi halászcsárda pincéreinek tiszteletteljes sorfala egyaránt jelzi, nem akárki kezd bele a rögtönzött történelemszemináriumba. Az ózdi származású, 62 éves gazdasági vezető afféle „Vörös Báróként” – a cég egyik igazgatója volt – tartotta vasmarkában a dunaújvárosi sport irányítását. Akkor, amikor a Vasmű még állami vállalatként működött.

Bajnokcsapat ötszázmillióból

„Az az időszak visszavonhatatlanul lezárult. Az a fajta pénzügyi háttér minden képzeletet felülmúlt. 2000-ben, a csúcson, amikor a labdarúgóink is bajnokságot nyertek, kilenc szakosztályt működtettünk, évi 1.1 milliárd forintos – közvetlen – költségvetésből. Ehhez adódott hozzá még a fenntartás három-négyszáz milliója. A másfél milliárdot nem értük el. Hogy ez sok vagy kevés? Az ukrán tulajdonosok által a sportra manapság fordított néhány százmillióhoz képest rengeteg. Ugyanakkor a Vasmű háromszázharmincmillió forintos éves árbevételének a fél százalékát sem érte el.”

Szabó 1954 óta él Dunapentelén-Sztálinvárosban-Dunaújvárosban, apja kohómérnök, a család Ózdról került az épülő szocialista városba. A sportfinanszírozásról alkotott nézetei a realitás talaján állnak.

„Üzleti alapon nálunk képtelenség megoldani a sportfinanszírozást, állami tehervállalás nélkül ez nem megy. Az öt bajnokcsapat páratlanul sikeres reklámot jelentett a cégnek. Szó sincs arról, hogy az az évi 1.1-1.5 milliárd kidobott pénz lett volna. Én ötszázmillió forintból csináltam futballbajnokcsapatot. Ha 2001-ben Trondheimben nem hagynak ki Tököli Attiláék öt-hat ordító gólhelyzetet, s bejut a csapat a Bajnokok Ligája csoportkörébe, a klub 1.7 milliárd forintot kasszíroz.
Akkor minden másképp alakult volna.”

De vajon törvényszerű volt-e, hogy felbomoljon a dunaújvárosi sportbirodalom?

„A pesti elit mindig azt hangoztatta, minek ebbe az ötvenezres kisvárosba annyi bajnokcsapat? Sokan irigyelték az eredményeinket. Mielőtt 2002-ben megbuktatott a közgyűlés, csupán egyhavi pénzzel tartoztunk a sportolóknak. Hónig Péter, aki 2002. június huszonnyolcadikán került a cég élére, hogy lebonyolítsa a privatizációt, előbb évi négyszáz-, majd kétszázmillióra csökkentette a sporttámogatást. Beindult egy megállíthatatlan, lefelé pörgő spirál.”

Igen, de a két évvel ezelőtti privatizáció, az ukrán tulajdonos képbe kerülése valamelyest stabilizálhatná a dunaújvárosi profi sport helyzetét. Vagy mégsem?

„Ugyan. Nincs a városnak sportkoncepciója. A női kézilabdázóknak – én csak tudom, hiszen ott játszik Radulovics Bojana, a négy és fél éves Józsika fiam édesanyja – legalább három hónapnyi fizetésükkel tartoznak, a havi bérkeret huszonöt-harminc millió forint. Maga érti azt, hogy az ukránok, akik a pénz javát adják, miért nem delegálnak senkit sem a Dunaferr SE elnökségébe? Mert én nem.”

Csollány Szilvesztert hazahozták amerikából

Perjámosi Sándor 1994 óta a Dunaferr SE ügyvezető elnöke. Szabóra – egykori főnökére – nincs, nem is lehet egyetlenegy rossz szava sem.


„A kilencvenes évek elején született meg a döntés, hogy ki kell emelni a viszonylagos szürkeségből Dunaújváros sportját. Aztán 1995-ben a női kézilabdázók megnyerték a KEK-et, egy évre rá pedig a Kercsó Árpád által felépített hokicsapat felnőtt magyar bajnok lett. Beindult az öngerjesztő folyamat, minden szakosztály bajnokcsapatot akart! A futball külön téma. El kellett dönteni, hogy elhanyagoljuk, vagy csúcsra járatjuk, középút nem létezett. Horváth István, a vezérigazgató jó reklámhordozónak tartotta a sportot, ez eldöntötte a kérdést…”

Nemcsak a csapatsportágakban tarolt Dunaújváros. Sydney egyik magyar hőse, Csollány Szilveszter a Dunaferr SE színeiben lett olimpiai bajnok.
„Nincs miért szerénykednem, nekem jutott az eszembe, hogy hozzuk haza az Egyesült Államokban edzősködő Csollányt, s ha már hazajön, miért ne sportoljon nálunk? A tervet Szabó úr egyetértésével, támogatásával megvalósítottuk. A főtér dugig volt emberekkel, amikor megünnepeltük Dunaújváros első, máig egyetlen olimpiai bajnokát.”

A mamutklub kilenc szakosztályából mára hét maradt, a bajnoki címek olyan távol kerültek tőlük, mint Makó Jeruzsálemtől.


„Maradt a birkózás, a jégkorong-utánpótlás, a kajak-kenu, a férfikézilabda, a röplabda, a torna és az úszás. A felnőtthoki a DAC-Invitelé, a női kézisek Dunaferr NK néven önállósultak, a futballisták is kiváltak, manapság az NB II sereghajtói. Legnagyobb eredményünk, hogy élünk. Ez sem csekélység. Saját nevelésű versenyzőinkre támaszkodunk, szerződéseink vannak tagozatos általános és középiskolákkal. ”

S hogy mit szól az elnök a Vasmű által a sportra ebben az évben folyósítandó, összesen 370 millió forintos támogatáshoz?

„Meg kell köszönni minden fillérjét. Ha más is ennyit adna, nem lenne semmi gond…”

Új cél: Sportvárosból sportoló várost!

Takács Csaba, a polgármesteri hivatal ifjúsági és sportirodájának vezetője, egyszersmind a Dunaferr NK női kéziseinek szakosztály-igazgatója a megváltozott célokkal kezdi.

„A város manapság csak a felnőttjégkorongot és a labdarúgást támogatja, előbbit tizenkétmillió, utóbbit húszmillió forinttal. Vallom, hogy az önkormányzat a lakosságé, ezért nem feladata az élsport finanszírozása. Dunaújváros valaha sportváros volt, mi azt szeretnénk, ha sportoló város lenne.”

Remekül hangzó szlogen, csakhogy a helyi középiskolások 70 százaléka már nem sportol…

„Kétezerben, amikor az önkormányzat érzékelte a gondokat, megalakította a Városi Sportiskolát, s a mai napig finanszírozza az ottani képzést. Ezzel, ha úgy tetszik, mentesíti az utánpótlás-nevelés gondjaitól a Dunaferrt.”

Takács úr egy személyben a női kézisek főnöke is. Ott, ha lehet, még nagyobb a baj.

„A közvélemény tőlünk csak az első helyet fogadja el, esetleg még az ezüstérmet. Az idén viszont csak harmadikként kerültünk be a rájátszásba, a Magyar Kupa döntőjéről lemaradtunk, a KEK-ben sem kerültünk be a legjobb négy közé. Radulovics visszavonul, Kindl Gabriella és még néhány válogatott játékosunk más csapatba igazol – nem lesz könnyű dolga Kovács Péternek, az új edzőnek. Mindenesetre jól jött, hogy a Vasmű ukrán tulajdonosai ötven százalékkal megemelték támogatásunkat, a 170 millió költségvetésünk hatvan százalékát teszi ki, a maradék negyvenet más szponzoroktól, zömében az AstraZenecától kapjuk.” ---- A két évvel ezelőtti privatizáció óta az ukrán Szergej Taruta, a Donbass Ipari Szövetség Korporáció igazgatótanácsának elnöke a Dunaferr Zrt. tulajdonosa. A cég operatív irányítója Valerij Naumenko, a Dunaferr Zrt. vezérigazgatója. Az alábbiakban a Dunaferr hetilap, a zártkörűen működő részvénytársaság hivatalos orgánumának március 24-i számában megjelent, Valerij Naumenkóval készített interjúból közlünk részletet:

– A dunaújvárosi kistérség szerves része és gazdasági potenciáljánál fogva meghatározó gazdasági szereplője a Dunaferr. A társadalmi szerepvállalást mennyiben érintik a legutóbbi igazgatósági ülés döntései, gondolok itt elsősorban a sporttámogatás kérdéskörére?

– Az igazgatósági ülésen ezzel kapcsolatban a következő lényegi döntés született. A 2006-os évben ötven százalékkal növeljük a női kézilabdacsapat támogatását. Ugyanakkor jóváhagytunk 200 millió forintos támogatást is, amelyet a Dunaferr Sportegyesület kap. Korábbi vállalásunknak megfelelően évi egymillió euróval támogatjuk a kistérséget, az önkormányzatot. Ez azt jelenti, a város vezetősége dönthet arról, hogy ezt az összeget további sporttámogatásra vagy egyéb más célokra fordítja. ---- Női kézilabda: Dunaferr SE, Dunaferr NK (2004 óta)
Magyar bajnok: 1998, 1999, 2001, 2003, 2004
Magyar bajnoki ezüst: 1997, 2000, 2002, 2005
Magyar Kupa: 1998, 1999, 2000, 2002, 2004
KEK: 1995
EHF-kupa: 1998
BEK: 1999
Európai Szuperkupa: 1999

Jégkorong: Dunaferr SE, DAC-Invitel (2004 óta)
Magyar bajnok: 1996, 1998, 2000, 2002

Férfikézilabda: Dunaferr SE
Magyar bajnok: 2000
KEK-döntős: 2000

Férfiröplabda: Dunaferr SE
Magyar bajnok: 2002

Labdarúgás: Dunaferr SE
Magyar bajnok: 2000
Bajnoki ezüstérmes: 2001