Szudánban él Puskás emléke

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2006.02.02. 22:27
Címkék
Már javában Szudánban készül a Bp. Honvéd, a csapat a hét elején repült el Budapestről Kartúmba. Igaz, csupán a küldöttség nagyobbik része kelhetett útra, néhány játékosnak ugyanis nem volt rendben a vízuma – ők hatan pénteken csatlakoznak társaikhoz, így nem veszhet kárba a sok oltás. Egyedül Miro hagyta és hagyja ki Ferihegyet: a mozambiki támadó amúgy is Afrikában tartózkodik, és azt ígérte, egyénileg jut el Szudánba. Sehogyan sem utaznak viszont a Honvéd új, kameruni és elefántcsontparti szerzeményei, akik majd csak Budapesten találkoznak csapattársaikkal.

Az elefántcsontpartiak, Angoua Broy és Guie-Guie Gneki Abraham már ismerhetik valamennyire a Kispestet, hiszen voltak próbajátékon a Bozsik-stadionban, ám a három kameruni, Ariel Thiery Ngieukam, Zambo Noah Eric Fredy és Mbengono Andy Ando Janick tökéletesen új fiú. Piero Pini tulajdonos mindazonáltal nem az a kukacoskodó típus, és egy vállrándítás kíséretében látatlanban átigazolta az ezek szerint jól menedzselt játékosokat…

Aldo Dolcetti és futballistái amúgy egyáltalán nem panaszkodhatnak a körülményekre: nagyszerű idő van Kartúmban (a város egyébként arról nevezetes, hogy a Kék- és a Fehér-Nílus közé épült, tehát fantasztikus a panorámája, egy kiadósabb városnézés pedig vélhetően belefér a programba), a helyiek lesik a kispestiek kívánságait, a küldöttséget például az igen jól hangzó Hotel Hiltonban szállásolták el – jó hír, hogy gyomorrontást még senki nem kapott. Szudán szerencsére messze van, arrafelé ritkábban jutnak el a hírek a magyar futballról, így a derék afrikaiak még mindig kifejezetten nagycsapatnak tartják a Honvédot, nem véletlen, hogy a válogatott elleni mérkőzésre például több tízezer szurkolót várnak.

Ez a meccs vasárnap lesz, de a kispestiek a tervek szerint megmérkőznek még a két leghíresebb és legkedveltebb (több tízezer pártoló szurkolójuk van) szudáni klubcsapattal, az al-Hilallal és az al-Merriekkel is, a remények szerint újfent fergeteges hangulatban. Nehéz dolguk lesz ám a piros-fehér-feketéknek, ha szeretnék megőrizni a magyar futball egyre csökkenő presztízsét, hiszen a mérce igen magas: legutoljára még a Puskás Ferenc-féle Honvéd túrázott arrafelé…

Szavazás

Melyik csapat nyeri a magyar bajnokságot?

Legfrissebb hírek

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
1 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
14 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
19 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athleti Bilbao

Spanyol labdarúgás
20 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
24 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
26 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
32 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
48 perce
Ezek is érdekelhetik