Már a pontszerzés is erős fegyvere

– Meglepte az eredmény?
– Igen, nagyon, elvégre olyan kiváló sportemberek közül választottak ki, akik junior-, sőt felnőtt- világbajnokságokon nyertek aranyat – mondta a 22. életévében járó Fegyverneky Zsófia, aki szerdán utolsó tétmeccsét játszotta az idén, csütörtökön pedig már fontos vizsga várt rá a jogi egyetemen. – Azt hiszem, elsősorban azért nyerhettem, mert a kosárlabda roppant népszerű sportág, ráadásul Pécsett játszom, ahol minden elképzelést felülmúlóan szeretik ezt a játékot.

– Ha már itt tartunk, mit szól ahhoz, hogy a különféle szavazásokon, választásokon Magyarországon többnyire az egyéni sportágak, azon belül is a nálunk legnagyobb hagyományú versenyszámok képviselői tarolnak, miközben a világ többi részén más sportok a népszerűek?
– Ha azt nézzük, hogy úszásban, kajak-kenuban vagy mondjuk vívásban milyen kimagasló eredményeket érünk el mi, magyarok, természetes, hogy ezek a sportágak vannak előtérben. De egyre többen szeretik a csapatsportokat is… Egyébként ezt a fajta megkülönböztetést eddig nem nagyon vettem észre, meglehet, azért, mert Pécsett vitathatatlanul a kosárlabda az első. Ugyanakkor hiába nem jegyzik igazán a világban a magyar futballt, az emberek többsége figyel rá, vagyis sok függ a szokásoktól.

– Ha már szóba került a kosárlabda: miben fejlődött a legtöbbet az idén?
– Az előző idényben többnyire azért kerültem be a csapatba, mert megbízhatóan védekeztem, most viszont már támadásban is sikerült hozzátennem valamit a játékhoz, a pontdobásban és a szervezésben egyaránt jobb lettem. A további javulás az előrelépés záloga nálam, persze csak akkor, ha védekezésben megőrzöm a formám.

– Mire emlékszik a legszívesebben a lassacskán búcsúzó esztendőből?
– Magyar bajnok és Magyar Kupa-győztes lettem, ott voltam Szamarában a final fouron, a felnőttválogatottnak meghatározó embere voltam… Körülbelül ennyi. Meg talán az is ide kívánkozik, hogy előkelő helyen állunk a csoportban az Euroligában. A múlt alapján lehet, hogy ez a kívülállóknak természetes, de nekünk most a legfontosabb.

– Immár végképp felfedezte magának az ország sportszerető közvéleménye, így minden korábbinál nagyobb figyelem irányul majd önre.
– Amikor az ember ilyen elismerést kap, természetesen nagyon örül neki, de tudja, hogy mostantól rendre meg kell mutatnia: tényleg megérdemelte. Hiszem, hogy jövőre ugyanolyan, ha nem jobb évem lehet, mint a mostani. De nemcsak nekem, a csapatnak is, mert semmit sem ér az én jó produkcióm, ha például nem nyerjük meg a bajnokságot…

– Vannak hosszú távú tervei?
– Mindig annyi az aktuális feladat, hogy nem igazán tervezek előre. Hetente általában két meccs és hét-nyolc edzés a program, aztán ott vannak még a vizsgák is, magyarán nincs igazán időm azon agyalni, hogy mi lesz egy vagy két év múlva. Az élet majd eldönti.