Elhunyt Búzás György

SZŰCS MIKLÓSSZŰCS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2005.10.18. 02:58
Címkék
Életének 50. évében elhunyt Búzás György, az Újpest és a magyar jégkorong-válogatott egykori kiváló csatára. A játékos négyszer nyert bajnokságot a lila-fehérekkel, 1982-ben az év legjobbjának választották, 150-szer szerepelt a nemzeti csapatban.
Ötven év. Mindössze ennyi jutott Búzás Györgynek, vagy inkább hadd írjam azt "A Búzásgyurinak". Tátott szájjal néztem, amikor 1983-ban – tudják, azon a mai napig emlékezetes C-csoportos világbajnokságon – úgy varázsolt a Budapest Sportcsarnokban, ahogyan csak ő tudott: csodálatos technikája volt, a cseleivel az őrületbe kergette a védőket, majd – akár lila-fehér, akár címeres mezben játszott – a rá jellemző hanyag mozdulattal talált a kapuba, vagy hozta éppen kihagyhatatlan helyzetbe valamelyik társát. Legenda volt, a magyar hoki egyik legendája, s ezen még az sem változtatott, hogy 1986-tól egy kicsit eltűnt a szemünk elől: előbb Németországban, Königsbrunnban légióskodott, majd Augsburgban telepedett le, ahol a junior- és az ifjúsági csapat edzőjeként dolgozott. Legutóbb a nyáron járt idehaza, hogy megnézze a Megyeri úton – ő ott volt a legnagyobb kedvenc – épült jégcsarnokot, s akkor arról beszélt, hogy le kellene adnia néhány kilót, mert mostanában egy kicsit elengedte magát. És persze nagyon büszke volt 18 esztendős fiára, Patrikra, aki a német profi ligában szereplő Augsburger Pantherstől kapott szerződést. A kis Búzás vasárnap este is pályára lépett. Éppen amikor édesapja egy meccsről hazaérve leült a foteljébe, hogy kipihenje az izgalmakat, ám erre nem maradt ideje: a szíve nem engedte, s Patrik meccsének végét már csak "fentről" nézhette végig.Örökre elment, ám a hokirajongók nem feledik.
Legfrissebb hírek

A csoda most elmaradt – az Arsenal idegenben is legyőzte a Real Madridot

Bajnokok Ligája
1 perce

Négy gól a San Siróban: az Inter megőrizte előnyét és bejutott a BL-elődöntőbe

Bajnokok Ligája
8 perce

Így folytatják a BL-ben – az elődöntő menetrendje

Bajnokok Ligája
9 perce

Átgázolt a Crystal Palace-n a Newcastle, így még van esélye utolérni Szoboszlaiékat

Angol labdarúgás
26 perce

A sportigazgató szerint a Budapest Honvéd nem eladó

Labdarúgó NB II
29 perce

Büntetőfeljelentést tett a DAC a Slovan-szurkolók ellenséges magatartása miatt

Minden más foci
41 perce

Férfi röpi Extraliga: miskolci siker az alsóházban

Röplabda
1 órája

A Veszprém fiataljai nagy csatában legyőzték a Szegedet, utazhatnak Kölnbe

Kézilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik