Petit portréja

Armando esetében már a születési hely meghatározása sem egyszerű, lévén egyes források Portót, mások pedig Strasbourgot nevezik meg – mi az utóbbit fogadtuk el hivatalosnak. Jóval egyszerűbb dolgunk van, ha a játékos művésznevének eredetéről szeretnénk lerántani a leplet: a franciául „kicsit” jelentő Petit viszonylag apró termete miatt ragadt rá, még gyerekkorában. Akkoriban ennél jóval nagyobb problémákkal is meg kellett küzdenie, eldeformálódott bal lábát például meg kellett operálni, ekkor még kevesen hittek abban, hogy a fiú egyszer majd magas színvonalon futballozhat. 1995-ben ifjúsági bajnok lett a Boavistával, ám hiába reménykedett abban, hogy rövidesen a nagycsapatba is beállítják, erre akkor még nem került sor. Petit évekig alacsonyabb osztályú kluboknál játszott – no meg egy idő után a visszavonulás gondolatával. Az idő ugyanis telt, múlt, ám a harmadosztálynál nem tudott feljebb lépni. Végül 1999-ben teljesült a nagy álom: Armando bemutatkozhatott a portugál élvonalban, méghozzá a Gil Vicente színeiben. (Egyébként a Boavistát tulajdonképpen nem hagyta el, hiszen a Gil Vicentét a többi, korábban említett kiscsapathoz hasonlóan kölcsönjátékosként erősítette.) A barcelosi csapat jó választásnak bizonyult, hiszen alapembernek számított, és ezek után a Boavista vezetői sem tétlenkedtek: visszahívták a játékost.

A 2000–2001-es szezonra valószínűleg még mindig emlékeznek Portugáliában, hiszen egy abszolút váratlan dolog történt: nem a Benfica, a Porto vagy a Sporting, hanem a Boavista játékosainak nyakába akasztották az aranyérmeket. Petit 26 meccsen szerzett 3 góllal – valamennyit büntetőből érte el – járult hozzá mindehhez. Következhetett tehát a Bajnokok Ligája , amelyben a portói klub kiemeltként vehetett részt, azaz nem kellett selejtezőt játszania. A portói klub végül nagy bravúrt végrehajtva továbbjutott az első körből (két nagy múltú klub, a Dinamo Kijev, illetve a Borussia Dortmund végzett a fekete-fehérek mögött!), ám a második kanyar egyben a végállomást jelentette Jaime Pacheco tanítványainak, igaz, a Manchester United és a Bayern München megelőzése már valóban a csoda kategóriába tartozott volna. Petit persze nem keseredett el, pláne, hogy időközben bemutatkozhatott a portugál felnőttválogatottban is. 2001. június 2-án Antonio Oliveira úgy döntött, hogy bedobja a mélyvízbe az egyre kiforrottabb tehetséget, aki végigjátszhatta az 1-1-es döntetlennel végződött Írország–Portugália vb-selejtezőt. Voltaképpen senkit sem lepett meg, hogy a középpályás lehetőséget kapott az egy évvel későbbi világbajnokságon, más kérdés, hogy hiába lépett pályára mind a három csoportmeccsen, a portugál válogatott – hatalmas csalódást okozva szurkolóinak – nem jutott a nyolcaddöntőbe… Bár nem mindennapi konkurenciája van a luztiánoknál (Costinha, Maniche, Tiago), ha csak csereként is, de mind a 2004-es Eb-n, mind a 2006-os vb-n tagja volt Scolari keretének.

2002 nyarán – azaz nem sokkal a vb után – távozott a Boavistától, a Benfica ugyanis 4 millió eurót ajánlott a védekező középpályásért, amit a korábban a Betis és az Atlético Madrid ajánlatára is nemet mondó portói vezetők elfogadtak. A játékos amúgy elmondása szerint jobban örült volna, ha külföldre mehet, ám a lisszaboni szerződésben is próbálta meglelni a pozitívumokat: „Boldog vagyok, hiszen új klubommal várhatóan minden évben harcban leszek a bajnoki címért”. Igaz, e tekintetben egy ideig nem történt előrelépés: lévén első, a Benficánál töltött szezonjában ugyanúgy ezüstérem jutott neki osztályrészül, mint egy évvel korábban, a Boavistánál töltött utolsó évadjában. 2003-ban ugyan egy sérülés miatt – a Molde elleni UEFA-kupa-mérkőzésen ficamodott ki a lába – egy időre nélkülöznie kellett őt Camachónak, ám a spanyol szakvezető amikor tehette, pályára küldte. A végén Petit személyiségéről, játékfelfogásáról is ejtsünk szót. Talán a dán Gravesenhez hasonlíthatnánk a portugált, aki imádja a párharcokat, a test-test elleni küzdelmet, és magát csak úgy jellemzi: „úgy szoktam viselkedni, mint egy állat”. Emellett azt is szívesen hangsúlyozza, hogy számára teljesen mindegy, hogy az ellenfél a Bayern München vagy egy harmadosztályú csapat. Azért nyilván nem bánja, hogy pályafutása úgy alakult: nagyobb az esély az előbbire.

Hét világbajnoki selejtezőn kétszer is eredményes volt (mindkétszer az oroszok ellen), a tornán pedig hat alkalommal szerepelt, háromszor kezdőként. 2006-ban sérülésekkel küszködött, csak két Eb-selejtezőn szerepelt ebben az évben, de szép lassan visszakapaszkodott a válogatottba, köszönhetően annak, hogy Costinha kikerült Felipe Scolari kapitány kegyeiből. Bár korábban bejelentkezett érte a Lyon és a Manchester United is, hűséges maradt kedvenc klubjához, s egészen 2010-ig, 34 éves koráig meghosszabbította szerződését. Legnagyobb esélye a külföldre igazolásra egyébként 2006 nyarán volt, amikor élete legjobb formájában futballozott, s már másodszor választották meg odahaza a bajnokság legjobb játékosának.