Szövetes a csúcson

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.20. 21:44
Címkék
Az oszakai Világkupa utolsó napján Szövetes Veronika először Azumi Nogucsival, a japánok nehezsúlyú bajnokával kezdett, akit az első hosszabbításban egyértelmű, 5:0-s bírói döntéssel győzött le.
A +80 kilóban érdekelt Török Dániel az összjapán bajnok Cukakosit fogta ki, akivel szemben mind erőnlét, mind pedig a technikák számának tekintetében sikerült fölénybe kerülnie. Sokáig tartotta előnyét, ám a legutolsó menetben két fehér és két piros zászló mellett a japán vezetőbíró Cukakosit hozta ki győztesnek, akinek később sikerült is megnyernie a Világkupát. Hozzá kell tennünk, hogy a színfalak mögött gratulált a magyar versenyzőnek… Török Dánielt, az idei koppenhágai Európa-bajnokot a Világkupa legharcosabb versenyzőjének kiáltották ki, noha szereplését már a legjobb nyolc között befejezte. Másik világklasszisunk, az ötszörös Európa-bajnok Szövetes Vera a döntőben a svéd Stensonnal került össze, akinek ellenállását a második menetben sikerült teljesen felőrölnie. A magyar bajnoknő újabb hatalmas sikert elkönyvelve pályafutása során - a 2001-es budapesti sikere után - másodszor állhatott fel Világkupán a dobogó legfelső fokára.
Legfrissebb hírek

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
23 perce

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
31 perce

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
32 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
47 perce

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
51 perce

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
54 perce

A Formula–1 egyetemén Oscar Piastri a professzor – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
1 órája

Kazincbarcika: a kupagyőztes kiszemelt átesett az orvosi vizsgálaton – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik