Triatlon: amerikai és holland siker

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.06.11. 22:12
Címkék
A tereptriatlon-versenyek résztvevői többnyire kedvelik az extrém körülményeket, ezekből pedig akadt bőven szombaton: az elmúlt napok zord időjárása miatt a Duna például 15 Celsius-fokosra hűlt, ezért a rendezők a kétkörös úszás távját megfelezték, így a bátrak 600 métert tempóztak a hideg folyóban.
A hegyikerékpáros és a futópálya útvonala nem változott - így aztán helyenként bokáig érő sárban tekertek és futottak a résztvevők, de mint már említettük, alighanem ezért neveztek az első X2S-kupára. A nagy terveket szövögető nemzetközi versenyen (jövőre már az Xterra Világkupa-sorozat egyik állomása lehet a visegrádi viadal) a külföldiek vitték el a pálmát: a férfiaknál a holland Royce Kortekaas nyert, míg a nőknél az Xterra-világbajnok amerikai Jamie Whitmore megelőzte a mi duatlon-világbajnokunkat, Csomor Erikát. A váltók küzdelmében az Alpin TK Márton Gábor, Vertich Tamás, Langer Olivér öszszeállítású csapata győzött - ugyancsak nagy izgalmak közepette.X2S-KUPA, VISEGRÁD (nemzetközi terepverseny, a táv: 0.6 km úszás, 34 km hegyikerékpározás, 11 km terepfutás). Férfiak: 1. Royce Kortekaas (holland), 2. Zsikó Balázs (egyesület nélkül), 3. Németh Csaba (TVK-Mali Tiszaújváros). Nők: 1. Jamie Whitmore (amerikai), 2. Csomor Erika (Budaörsi TK)
(A részletes eredményekről lapzártánkig nem érkezett jelentés.)
Legfrissebb hírek

A Nemzeti Sport volt a legolvasottabb a sportmédiában a múlt héten is

Egyéb egyéni
3 perce

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
8 perce

Az ETO edzője az MLSZ ajánlásáról: Jó lenne, ha valaki tisztázná, mikor, mit lehet csinálni...

Labdarúgó NB I
32 perce

Nemkívánatos játékos lett klubjában a klasszis dán kézilabdázó

Kézilabda
40 perce

Papírforma kínai siker műugrásban a vizes vb-n

Vizes vb 2025
40 perce

Megszületett Kleinheisler második gyermeke, kezdődhet a csapatkeresés

Légiósok
55 perce

Távozhat az FC Barcelona alelnöke: Szaúd-Arábiába tart Ronaldóékhoz

Spanyol labdarúgás
59 perce

Nagy Krisztián távozik a magyar bajnok BJA jégkorongcsapatától

Jégkorong
1 órája
Ezek is érdekelhetik