Ochichi legyőzte Radcliffe-et

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2005.03.29. 22:48
Címkék
Meglepetés született a New Orleans-i nemzetközi utcai futóversenyen, hiszen Isabella Ochichi a 10 kilométeres táv világcsúcstartóját, Paula Radcliffe-et győzte le. A 25 éves afrikai futónak ugyancsak jó eredmény kellett ehhez, ugyanis brit ellenfele két éve felállított világcsúcsától, a 30:21 perctől mindössze hat másodperccel maradt el, így mostantól övé minden idők második legjobb eredménye.
Ochichi (balra) bravúrosan futott
Ochichi (balra) bravúrosan futott
Ochichi (balra) bravúrosan futott
Ochichi (balra) bravúrosan futott
Ochichi (balra) bravúrosan futott
Ochichi (balra) bravúrosan futott

Radcliffe nem volt túlságosan csalódott a 30:45 perces ideje és a második helye miatt. Mint elmondta, három hónapig az új-mexikói Albuquerue-ben edzőtáborozott magaslaton, és a kemény edzéseket még nem pihente ki teljesen. "Különben is, ez csak a felkészülésem egyik állomása volt, egy teszt az áprilisi londoni maratoni előtt, amely minden más versenynél fontosabb nekem az idén" - mondta a maratoni táv világcsúcstartója, aki mint ismert, az athéni olimpián feladta a 42 195 méteres távon rendezett viadalt, igaz, három hónappal később a New York-i maratonin győzni tudott. Radcliffe-nek a Nagy Almában aratott diadala óta ez volt az első nyilvános fellépése.

A táv elején rögtön az élre törő Ochichi az idén már megmutatta, hogy komolyan számolni kell vele, hiszen a mezeifutó-világbajnokságon a 4 kilométeres számban bronzérmet szerzett, 8 kilométeren pedig ötödik lett. No és azt sem szabad elfelejteni, hogy az előző két évben ő nyerte meg a New Orleans-i viadalt, 2003-as ideje, a 31:24 perc pedig mostanáig a pályacsúcsot jelentette.

Nemzetközi utcai futóverseny, New Orleans
Nők. 10 km: 1. Isabella Ochichi (kenyai) 30:27, 2. Radcliffe (brit) 30:45
Legfrissebb hírek

Messi megkapta a hosszabbítási ajánlatát és rögtön meg is sérült – a 11. percben le kellett cserélni

Minden más foci
5 perce

Atlétika: McLaughlin-Levrone nyerte a 400 méteres síkfutást az amerikai válogatón

Atlétika
11 perce

F1 75: huszonegy indulóból csupán három ért célba

F1
18 perce

Lluis Riera Martí: Versenyképes csapatot építünk Fehérváron

Kosárlabda
44 perce

Formula–3: megérkezett az eső a Hungaroringre, bajnokavatással kezdődött a vasárnapi program

Egyéb egyéni
45 perce

Kanadai tinédzser búcsúztatta Gauffot a montreali nyolcaddöntőben

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: majdnem tökéletesen zárta a világversenyeket Holló Hanna

Utánpótlássport
1 órája

Robbie Keane: Szükségünk van a magyar futballistákra

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik