Nagy László: Arra törekszünk, hogy két-három lépéssel a Szeged előtt járjunk

JAKUS BARNABÁSJAKUS BARNABÁS
Vágólapra másolva!
2025.08.03. 08:46
null
Fotó: Dömötör Csaba
Bajnok lett és klubvilágbajnokságot nyert az előző idényben a veszprémi férfi kézilabdacsapat, a Bajnokok Ligája négyes döntőjéről és a Magyar Kupa trófeájáról viszont lemaradt. A sportigazgatóval, Nagy Lászlóval elemeztük az elmúlt hónapok tanulságait, de a legfőbb hazai rivális is szóba került.

 
 

Új időknek új dalaival érkezett meg Veszprémbe tavaly nyáron Bartha Csaba vezérigazgató, és új stílust hozott magával a Barca korábbi sikerkovácsa, a Dinamo Bucuresti kispadjáról kivásárolt vezetőedző, Xavier Pascual. A bakonyi kézilabdacsapat jól indított tavaly ősszel, megnyerte a klubvilágbajnokságot és a Bajnokok Ligájában is szépen gyűjtötte a pontokat – az összképbe csupán a Sporting elleni kilencgólos idegenbeli vereség rondított bele –, aztán történt egy súlyos sérülés, az egyiptomi irányító, Jehja el-Dera kiesése rányomta bélyegét az elkövetkezendő időszakra. Áprilisban az Építők elbukta a Magyar Kupa-döntőt a Szeged ellen, és a BL-ben sem sikerült a négy közé jutni, pedig a későbbi győztes magdeburgiak ellen idegenben és a veszprémi visszavágón is ötven percig nagyszerűen játszott. Csakhogy a kézilabdában hatvan percig tartanak a mérkőzések…

A magyar bajnoki döntő kiélezett, nagy csatát hozott, végül a távozó Ludovic Fabregas és a maradó Hugo Descat vezényletével – no meg Ligetvári Patrik és Nedim Remili jó teljesítményével – legyőzték az egyre erősödő szegedieket.

„Sikeresen kezdtük az előző őszt, nagy és egyedülálló eredménynek tartom a klubvilágbajnokság megnyerését, hiszen ilyenre még nem volt példa – tekintett vissza a klub sportigazgatója, a korábbi 209-szeres válogatott Nagy László, aki kézilabdázóként mindkét kiemelkedő hazai együttesben megfordult. – Büszkék lehetünk a játékosokra a bajnoki cím miatt is, hiszen El-Dera kiesése jelentősen befolyásolta a csapat szerkezetét. A Magdeburg elleni utolsó másodperces kiesés padlóra vitte mentálisan a társaságot, nem a legjobb körülmények között várhattuk a bajnoki döntőt, de ott mindenki jelesre vizsgázott.”     

Nagy szerint a jövőben precíz és jó játék kell ahhoz, hogy a legerősebb ellenfeleket legyőzzék.

„Van potenciál a csapatban, hiszen bizonyítottuk, hogy országon belül és a nemzetközi színtéren is képesek vagyunk felülmúlni az ellenfeleinket. A következő idénynek némiképp erősebb játékosállománnyal vágunk neki, remélem, még sikeresebb évünk lesz.”      

A sportigazgató visszautalt az elmúlt idény kulcspillanataira, a német csapat elleni kinti és itthoni BL-meccs végére, utóbbi alkalmával hiába vezetett négy góllal a Veszprém, a hajrában az ellenfél visszazárkózott, és végül győzött.

„Ha az ilyen periódusokat jobban kezeljük, akkor már előrelépésről beszélhetünk. Hatékonyabban kell az előnyöket megőrizni, hogy egygólos vereség helyett győzelem legyen a vége, erre fogunk törekedni. Xavier Pascal edző is felismerte, hogy ezzel a helyzettel kezdeni kell valamit, bízom benne, hogy erősebb keretünk jobban menedzseli a végjátékot.”

Ahogyan az előző idényben is látszott, egyre szorosabbá váltak a Veszprém–Szeged mérkőzések, a szegediek a bajnoki alapszakaszban, majd a döntőben is győztek hazai környezetben, Tatabányán a kupa fináléjában is felülmúlták a nagy riválist, és a veszprémi meccseken is okoztak kellemetlen pillanatokat. A svéd Michael Apelgren együttesében ráadásul kevesebb változás történt, megérkezett a tavaly ősz óta várt rutinos svéd irányító, Jim Gottfridsson.

„Biztos, hogy erősödik a Szeged, egyre közelebb kerül a Veszprémhez, de arra törekszünk, hogy két-három lépéssel előrébb tartsunk. Látszik, hogy erős játékosokat igazoltak, tavaly óta ott is új az edző és más a mentalitás. Résen kell lenni, hogy megtartsuk a lépéselőnyünket” – tette hozzá Nagy.

A kölni négyes döntőben legutóbb 2022-ben szereplő veszprémiek ősszel a dán Aalborg otthonában kezdik a BL-idényt.

A Veszprém nyári érkezői között ott van a januári világbajnokság legkiválóbb jobbátlövője, a horvát Ivan Martinovic, akit kivásárlási ár ellenében sikerült megszerezni a német Rhein-Neckar Löwen együttesétől. A horvát válogatott csapatkapitánya úgy érzi, ez az átigazolás megfelelő szintlépés a pályafutásában.
„Sportolóként ideális korban vagyok. Ez volt a tökéletes idő a váltásra és a szintlépésre, mert a legjobb éveimet a legjobb csapatban tölthetem. Úgy érzem, a mögöttem álló hét év alatt kiérdemeltem a lehetőséget, hogy Veszprémben bizonyíthassak, és megmutathassam magam Európában is a legmagasabb szinten” – idézi a jobbátlövőt újdonsült klubja honlapja. Martinovic hozzátette:  „A legnagyobb célom immáron a Bajnokok Ligája-győzelem, és ezzel a csapattal megvan rá az esély. Veszprémben mindenki erre vár és meg is tudjuk csinálni, noha a férfi kézilabdázás élmezőnye egyre keményebb. Remélem, sikerül megadni ennek a klubnak, ami már régóta jár neki, ebben szeretnék minél nagyobb szerepet vállalni.”
Ivan Martinovic: A legjobb éveimet a legjobb csapatban tölthetem

 

 

Legfrissebb hírek

Tizenöt percig tartotta a lépést a Fradival a Gyöngyös a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
2025.10.03. 19:57

Két veszprémi a klub-vb álomcsapatában, az MVP és a gólkirály is a magyar klubé

Kézilabda
2025.10.03. 10:27

Le kellett volna zárni – Jakus Barnabás jegyzete

Kézilabda
2025.10.02. 23:56

Férfi kézilabda NB I: Smárason sérülése miatt aggódnak Szegeden

Kézilabda
2025.09.30. 12:53

Férfi kézilabda NB I: hazai pályán nyert a Budakalász, a Gyöngyös és a Szigetszentmiklós

Kézilabda
2025.09.27. 20:26

Megszerezte első pontjait a PLER a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.26. 19:47

Visszahívja Veszprémbe kölcsönadott játékosát a NEKA

Kézilabda
2025.09.25. 16:32

Döcögős játékkal, de nyert a Veszprém Bukarestben a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
2025.09.24. 20:23
Ezek is érdekelhetik