Egy év, öt érem - öt karika?

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2004.12.26. 22:11
Címkék
A 2004-es év hazai és nemzetközi szinten is mérföldkőnek bizonyult a World Karate Federation által létrehozott, egységesített szabályrendszerű WKF-karatéban. A sportág az olimpiai szereplés ajtaján kopogtat, a mexikói vb-n és a jövő évi Eb helyszínén a NOB megfigyelői azt vizsgálták, vizsgálják, hogy alkalmas-e a karate az olimpiai szereplésre. Ha a sportág jelesre vizsgázik, 2012-ben akár be is mutatkozhat az ötkarikás programban.
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
S. Kovács Ádám (balra) kellô fanatizmussal a világ élmezônyébe jutott
Ami viszont biztos: 2004-ben a magyar karate jelesre vizsgázott. Eddig nagyjából ötévente született egy-egy nemzetközi siker, érem, az idén, egy év alatt öt éremnek örülhettünk.
"Nyugodt szívvel kijelenthetem, ez volt a magyar WKF-karate történetének legsikeresebb éve - kezdi évadzáró értékelését Rebicek Gerd szövetségi kapitány, aki kassai születésű, több mint húsz éve él Magyarországon, harminc éve karatézik, és tíz éve a magyar válogatott felkészülésének irányítója. - Juniroszinten voltak már sikereink, gondoljunk csak Rózsahegyi László ezüstjére, vagy S. Kovács Ádám aranyérmére junior vébéken, de felnőttszinten még sohasem értünk el ehhez fogható sikereket. Legutóbb kilenc éve jegyezhettünk Európa-bajnoki érmet a felnőttek mezőnyében, tavaly Klima Zsuzsanna révén egy vébéezüstöt Madridban."
Szerencsére még felsorolni is hosszú az idei bravúrokat: februárban a horvátországi Rijekában Baranyai Dávid junior Eb-bronzérmes lett. A májusi felnőtt Eb-ről, Moszkvából Tóth Beatrix 53 kilóban szintén bronzzal térhetett haza, júniusban a pozsonyi régiós csapat Eb-n a Klima Zsuzsanna, Tóth Beatrix, Bódi Renáta, Rusvai Melinda négyes ugyancsak a dobogó harmadik fokára állhatott, majd a sorozat megkoronázására a felnőtt vb-n, a mexikói Monterreyben került sor: S. Kovács Ádám hajszál híján világbajnok lett, hosszabbításban szorult a fináléban a második helyre, Klima Zsuzsanna pedig - 60 kilóban és a nyílt kategóriában - két bronzéremmel gazdagodott. Soha rosszabb évet…
"Magyar csapat még sohasem nyert érmet világversenyen, és még sohasem tértünk haza világversenyről három éremmel - így az okkal elégedett kapitány. - Hogy mi lehet a titok? Néhány éve megmoccant valami a magyar karatéban, megindult egy folyamat, felbukkant három-négy olyan kivételes tehetség, akinél az adottságokon kívül az óriási elszántság, a kitartás, a kellő lelkierő, a fájdalomtűrő képesség is adva volt. Rengeteg külföldi versenyre járunk, ami elengedhetetlen a rutin megszerzéséhez, és az is fontos, hogy a bírók megismerjék az arcukat. Az sem szegte kedvüket, ha edzés közben pályafutásuk során éppen negyedszer vagy ötödször is eltört az orruk. Kitartottak, végigjárták a nemzetközi lépcsőfokokat és idénre - úgy látszik - beértek."
A 2005-ös évben dönt a NOB az új sportágak felvételéről. Rebicek nagyon szurkol tanítványainak, ám még nem akar, vagy talán nem mer hinni a csodában. "Nagyon megérdemelnék ezek a gyerekek, hogy olimpián is bemutatkozhassanak, tizenöt-húsz év munkája fekszik mostani tudásukban, edzésmennyiségben felül is múlják a legtöbb olimpiai sportágat. Istenem, de jó lenne! Csak hát én harminc éve karatézom, már a nyolcvanas évek óta pedzegetik ezt az olimpiát, néhányszor már azt hittük, hogy bekerülünk, aztán mégsem. És hát, mint tudjuk, a NOB a gigantizmus ellen küzd. Én már sokszor csalódtam, de szorítok érte, hogy a mostani élversenyzőink, S. Kovács, Klima, Tóth Bea és a többiek álma megvalósuljon.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik