Kikapott a Fradi UEFA-kupa-ellenfele

SZÛCS ANDRÁSSZÛCS ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2004.09.19. 21:05
Címkék
A Premiership hatodik körében három ütközet rendeltetett vasárnapra, a napot a Southampton és a Newcastle nyitotta a St. Marys stadionban.
A vendégeknél Graeme Souness elkezdte a saját képére formálni a csapatot, egyúttal átvágta a gordiuszi csomót: a frontvonalban a kapitány Shearer mellett Kluivert kezdett, míg a harmadik csatár, Craig Bellamy kiköltözött a fedezetsor jobb szélére. Mindamellett a Sotonnak ment jobban az első félidőben - mégis a "szarkák" jutottak vezetéshez: Prutton a veterán Shearer lövését terelte valahogy a saját kapujába. A fordulás után aztán a Newcastle működött olajozottabban (főleg az új helyén jól mozgó Bellamy és Steven Carr dolgozott elsőrangúan) - szinte törvényszerű volt, hogy jön az egyenlítés… Ám hiába volt Svensson szép találata, Carr még rajta is túltett később (1-2). A végén aztán a "legjobb védekezés a támadás" alapon ügyködött a Newcastle, s ami fontosabb, sikeresen, így a "szarkák" elkezdtek felmászni (felszállni…) a tabellán.

Didier Drogbára általában legalább két Tottenham-védô jutott, a Chelsea pedig nem tudott a kapuba találni semlegesített gólvágója nélkül
Didier Drogbára általában legalább két Tottenham-védô jutott, a Chelsea pedig nem tudott a kapuba találni semlegesített gólvágója nélkül
Didier Drogbára általában legalább két Tottenham-védô jutott, a Chelsea pedig nem tudott a kapuba találni semlegesített gólvágója nélkül
A Mersey partján nem volt sok izgalom, értékelhető megmozdulásból is mindössze egy: Marcus Bent eresztett el egy életképes löketet a bal oldalról, ami aztán megakadt a hálóban. Ennyi, nyert az Everton.
A Stamford Bridge-en sem most volt az évi rendes gólfesztivál: hiába kevergetett boszorkányosan Joe Cole, a forintos labdák egyikéből sem sikerült öszszerakni egy pofás támadást. Elöl csak Drogba mozgott sokat, ő is leginkább akkor, amikor a Spurs bekkjei döngölték a földbe… Mindennek az lett a vége, hogy tegnap hiába ikszelt csak az Arsenal, a Chelsea nem tudta átvenni a vezetést a táblázaton. Ahhoz ugyanis gólt kell rúgni.

A Sport1 ma 19.30-tól sugározza a 6. forduló összefoglalóját, majd 20.45-től élőben közvetíti a Manchester United- Liverpool rangadót ---- E ---- A
Legfrissebb hírek

A rosszul sikerült első harmad miatt odalett a Volán hazai veretlensége az osztrák hokiligában

Jégkorong
22 perce

Egy félidő alatt eldőlt: a Kazincbarcika simán legyőzte az MTK-t!

Labdarúgó NB I
24 perce

2031-ig hosszabbított brazil szélsőjével a Manchester City – hivatalos

Angol labdarúgás
26 perce

Kiújult Lamine Yamal sérülése, további hetekre dőlt ki a Barca ásza – hivatalos

Spanyol labdarúgás
32 perce

Szabó Levente öt perccel a beállása után gólt szerzett a 2. Bundesligában

Légiósok
53 perce

Vízilabda ob I: lendületben maradt a Honvéd, a KSI bánta

Vízilabda
1 órája

Erste Liga: győzelemmel távozott a Brassó a DVTK otthonából

Jégkorong
1 órája

Kósa Miklós: Ne legyen elvárás példamutatás nélkül

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik