Fisichella: A Renault-val a világbajnokságért

REICH BALÁZSREICH BALÁZS
Vágólapra másolva!
2004.07.28. 14:42
Címkék
Giancarlo Fisichella végre fellélegezhet, hiszen megvalósult célja, amelyet szinte mindegyik versenyévad elején kitűzött magának: szerződést kötött egy élcsapattal.
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Fisichella boldogan tekint a következő idény elé
Mikor Fisico 2004-ben a Saubert választotta sokak szerint a Ferrari volt a végső cél, hiszen a két istálló szoros együttműködésben áll egymással, aztán idény közben szóba került a Williams-BMW is, amely már régóta a sportág élvonalát jelenti, ám végül mégis a Renault lett a befutó. Az istálló szinte megegyezik azzal a Benettonnal, amelyet 2001-ben 4 év szolgálat után az olasz pilóta elhagyott, ám a névváltoztatás mellett jelentős különbség, hogy az önmagát kereső alakulatból igazi élcsapat lett, és 2004-ben egyedüliként győzte le a Ferrarit.

Bár a 2001-es szakítás körülményei egy ideig mindkét félben nyomot hagytak, Fisichella pozitív oldalról közelít:"Számomra ez amolyan “vissza a jövőbe" érzés, hiszen a három évvel ezelőtti csapatból sokan most is itt dolgoznak, és személyesen ismerjük egymást. Azóta sokat fejlődtek, motiváltabbak lettek, és egy ütőképes autót építettek. Úgy érzem, én is érettebb lettem, és képes vagyok a nagy dobásra." Fisichella azt is elárulta, hogy döntésében nemcsak szakmai kérdések játszottak szerepet: “Érzelmi okok is vezéreltek. Nem hagytam, hogy egyes istállók hatalmas bérekkel vagy jól hangzó ígéretekkel elcsábítsanak. Azt a csapatot választottam, amellyel jövőre a világbajnoki címért harcolhatok" - mondta Fisichella, aki a Magyar Nagydíj előtti csütörtökig a Földközi-tengeren “Fizzy" nevű yachtján pihen feleségével és gyermekeivel, és habár lélekben talán már a jövő évi világbajnoki címre koncentrál nem felejt el köszönetet mondani jelenlegi és jövőbeli főnökeinek: “Peter Sauber segítsége nélkül sosem sikerült volna megkoronáznom pályafutásomat egy nagycsapatnál, Flavio Briatore pedig segített elindítani Formula-1-es karrieremet, és a legjobbkor ismét lehetőséget adott, hogy a csapatánál versenyezzek. Nem fogok csalódást okozni."

Szavazás

A hírek szerint Fisichella kikosarazta a Williamst a Renault miatt. Jó döntés volt?

Legfrissebb hírek

Gibraltári csapat vár az FTC–Noa BL-csata kiesőjére az Európa-liga selejtezőjében

Bajnokok Ligája
18 perce

Konferencialiga: andorrai döntetlenjével is továbbment a Ljubljana

Európa-konferencialiga
32 perce

„Nagyon sokat léptünk előre” – Varga Zsolt a világbajnoki szereplésről

Vizes vb 2025
42 perce

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
51 perce

BL: a Kajrat pazar első félidővel jutott túl a Kuopión, simán továbbment a Dinamo Kijev és a Köbenhavn is

Bajnokok Ligája
1 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Edzője bízik abban, hogy a Noa szerdán kijavítja az első meccsen hozott rossz döntéseket

Bajnokok Ligája
2 órája

Már a nyolc között a TF női csapata az egyetemi röplabda Eb-n

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik