Újabb eljárások a cseh bundaügyben

URBÁN KLÁRAURBÁN KLÁRA
Vágólapra másolva!
2004.05.11. 21:02
Címkék
Újabb három játékvezető ellen indítottak eljárást a cseh labdarúgásban kirobbant korrupciós botrány keretében. A rendőrség a hét elején Jaromír Hlavácot, Bohuslav Krátkyt és Josef Dvoráceket kezdte vizsgálni, őket azzal vádolják, hogy befolyásolták a novemberi Blsany Synot (13) mérkőzés kimenetelét.
Az említett meccs egyébként néhány napja téma a cseh lapok hasábjain – azóta, hogy hasonló vád érte a találkozót vezető Václav Zejdát. Zejdának ezen a meccsen Krátky és Dagmar Damková segédkezett, Dvorácek volt a negyedik játékvezető. Az ügyben megvádolt harmadik bírónak, Hlavácnak (aki civilben polgármester) a pályán nem volt köze a találkozóhoz, közvetítő szerepet játszott – Zejda állítólag neki adta át a Synot később letartóztatott menedzser-igazgatójától, Jaroslav Hastíktól kapott pénzt, amivel lefizette Krátkyt és Dvoráceket. A rendőrség szóvivője szerint 120 ezer koronáról van szó. Érdekesség, hogy Damková volt az egyetlen, aki nem keveredett bele a botrányba. Sőt, az asszisztensnő azután, hogy fény derült az esetre, igencsak rácsodálkozott, mondván, az említett meccs teljesen zökkenőmentesen zajlott le, egyetlen vitatható eset nem fordult elő. "Még mondtam is magamnak, ezt én is levezethetném" – így a vonalon ténykedő hölgy. A Cseh-Morva Labdarúgó-szövetség az ügy lezárásáig mindhárom érintett játékvezetőt eltiltotta a bíráskodástól, igaz, Dvoráceket egy korábbi hibája miatt minősítették vissza negyedik számú bíróvá. A múlt héten helyezték vád alá Zejda mellett Stanislav Hruskát is, aki a március 27-i Synot– Sparta (2–0) mérkőzésen fújta a sípot, állítólag 175 ezer koronáért. Ez az ügy még a bajnokság végkimenetelére is hatással lehet, hiszen a Sparta egy fordulóval az idény zárása előtt öt ponttal áll az éllovas Ostrava mögött, és ha nyer, az Ostrava pedig kikap, a különbség két egységre olvad. Ekkor már kapóra jönne a három pont, amelyet a Syont elleni meccsért utólag kapna…A cseh vesztegetési botránynak eddig öt vádlottja van, de a rendőrségi hírek szerint ez a szám nem végleges, a gyanú más klubokra és játékvezetőkre is ráterelődhet. A rendőrségi vizsgálat vezetője elmondta, nehezen tudnak védekezni a vádlottak, akik telefonon beszélték meg a lebonyolítás részleteit, és – vesztükre – még csak föl sem vetődött bennük a gyanú, hogy valaki lehallgathatja őket.
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik