Itt is egyéni hiba döntött

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.02.25. 22:51
Címkék
A Szabics Imrével a kezdőcsapatában felálló VfB Stuttgart a Manchester United ellen aratott győzelméből bátorságot merítve a Chelsea ellen is merészen kezdett, főleg Meissner volt elemében.
A középpályást a hetedik percben Cudicini kapus csak hatalmas bravúrral tudta meggátolni a gólszerzésben. A hazaiak meggyőzően játszottak, de lendületüket megfogta egy roppant balszerencsés gól: a 12. percben Glen Johnson húzott el a jobb szélen, középen Crespo várta a beadását, de a labdának útját állta Fernando Meira, az ő mentési kísérletét követően a saját kapujában kötött ki a labda. A portugálnak nincs szerencséje az angolok ellen, emlékezetes, hogy az MU ellen tizenegyest hibázott.A VfB-nek nyolc percre volt szüksége a regenerálódásra, Heldt szöglete után Kuranyi fejelt, Bridge-nek pedig a gólvonalról kellett mentenie. A hazaiak szüntelenül rohamoztak, próbáltak egyenlíteni, de közben hiba csúszott a védekezésükbe, és a 32. percben csak Gudjohnsen rossz irányzékának köszönhették, hogy egygólos maradt a hátrányuk. A fordulás után Meira kis híján a Chelsea-nek is betalált, de szabadrúgása után mellészállt a labda. A Chelsea visszaállt védekezni, ritka támadásait lassan, megfontoltan építgette, inkább várta, hátha hibázik a Stuttgart. A németek is vigyáztak, próbálták biztonságosan építeni támadásaikat, miközben Szabics legfeljebb annak örülhetett, hogy végigjátszotta a találkozót, amelyen alig jutott el hozzá a labda.A Stuttgart óvatossága – vagy gyámoltalansága – miatt nem született újabb gól, így a Chelsea Meira öngóljának köszönhetően egygólos előnnyel várhatja a visszavágót. A Bayern után pedig a másik német csapat is egy egyéni hiba miatt került kellemetlen helyzetbe a két hét múlva sorra kerülő, idegenben megvívandó visszavágó előtt.VfB Stuttgart (német)–Chelsea (angol) 0–1 (0–1)
Stuttgart, 54 200 néző
V: Vasszarasz (görög). G: Meira (12. – öngól)
STUTTGART: Hildebrand – Hinkel, Bordon, Meira, Lahm – Meissner (Tiffert, 46.), Soldo, Heldt (Cacau, 66.), Hleb – Szabics, Kuranyi
CHELSEA: Cudicini – G. Johnson, Gallas, Terry, Bridge – Grönkjaer (Duff, 66.), Makelele, Lampard, Geremi – Gudjohnsen (Hasselbaink, 73.), Crespo (J. Cole, 89.)

Szavazás

Ki nyeri a Bajnokok Ligáját?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Strandkézilabda Eb: férfi és női válogatottunk is középdöntőbe jutott

Kézilabda
22 perce

A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

Minden más foci
24 perce

BL: a Noah egygólos győzelemmel került közelebb a Ferencvároshoz

Bajnokok Ligája
33 perce

Babosék két szettben kikaptak a vegyes páros wimbledoni elődöntőjében

Tenisz
38 perce

Magyar válogatott védővel erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Szalai Kristóf: Büszkeséggel tölt el bennünket, hogy legyőztük a svédeket

Röplabda
1 órája

Hová lett René Higuita?

Minden más foci
2 órája

Álmokból születő tánclépések – Hosszú Kávé Horváth Renátóval

Képes Sport
2 órája
Ezek is érdekelhetik