A németek a dánokat is legyőzték a női Eb-n

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2025.07.08. 20:03
Hátrányból fordított a német válogatott (Fotó: Getty Images)
A német labdarúgó-válogatott két mérkőzés után hat ponttal áll a női Európa-bajnokság C-csoportjában, miután hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte Dániát.

A német válogatott jól kezdte a svájci Európa-bajnokságot, mivel pénteken 2–0-ra legyőzte Lengyelországot. A dánok rajtja ellenben nem sikerült, a svédek elleni 0–1 után pont nélkül várták a csoport második mérkőzését.

Az elején a németek voltak aktívabbak, a 18. percben a dánok hálójába is került a labda, ám Klara Bühl lövését a lesen lévő Sjoeke Nüsken átlépte, így a játékvezető a videobíró jelzésére nem adta meg a találatot.

Nyolc perccel később a dánok már szabályos gólt szereztek, némi szerencsével Amalie Vangsgaard elé pattant a labda, a támadó pedig a jobbösszekötő helyéről kilőtte a rövid sarkot (0–1).

A gól lendületet adott a dánoknak, akik a következő percekben több helyzetet is kidolgoztak, de az előnyüket nem tudták növelni. A 37. percben újra segített nekik a VAR, egy balról érkező beadás ugyanis Frederikke Thögersen kezét érte, és a portugál játékvezető azonnal tizenegyest adott, azonban a visszajátszásokból kiderült, hogy a dánok szárnyvédője még a tizenhatoson kívül ért a labdába. A félidő hajrájában nyomtak a németek, ám egygólos dán vezetéssel vonultak pihenőre a felek.

Az 55. percben újra a videobíró volt főszerepben: Linda Dallmann lábát rúgta össze Katrine Veje, Catarina Campos elsőre továbbot intett, de a felvételek megtekintése után megadta a tizenegyest. Nüsken állt a labda mögé, és bár Östergaard érezte az irányt, nem tudta védeni a jobb sarokba vágódó labdát (1–1).

A 66. percben már a németek jutottak vezetéshez, elképesztő balszerencséjük volt a dánoknak: egy felszabadítás éppen Emma Snerlét találta fejen, Jule Brand megjátszotta Lea Schüllert, aki a balösszekötő helyéről a hálóba lőtt (2–1). Snerle nem is tudta folytatni a mérkőzést.

NŐI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SVÁJC
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ
C-CSOPORT
Németország–Dánia 2–1 (0–1)
Bázel
Gólszerző: Nüsken (55. – 11-esből), Schüller (66.), ill. Vangsgaard (26.)
Később:
21.00: Lengyelország–Svédország

 

Legfrissebb hírek

Regény jelent meg Dániában Puskás Ferencről

Magyar válogatott
2025.09.25. 17:00

Visszavonult a német válogatottal világbajnok védő

Minden más foci
2025.09.20. 11:00

A főszervező szerint 2030-ban Drezdából is rajtolhat a Tour de France

Kerékpár
2025.09.16. 21:49

„A 18-20. pozíció környékén lenne a magyar kosárlabda-válogatott helye”

Kosárlabda
2025.09.16. 17:50

A legnagyobb német futballkapitány útja a drezdai pokoltól a világuralomig

Népsport
2025.09.15. 09:06

Harminckét év után újra a kontinens trónján a németek férfi kosárlabdában

Kosárlabda
2025.09.14. 22:12

Franz Beckenbauer, a Császár 80 éve született

Német labdarúgás
2025.09.11. 13:12

Férfi kosár Eb: elképesztő, félpályán túli dobás adott erőt a németeknek, hogy ellensúlyozzák Doncic 39 pontját

Kosárlabda
2025.09.10. 22:10
Ezek is érdekelhetik