Rost két büntetőt védett

MONCZ ATTILAMONCZ ATTILA
Vágólapra másolva!
2004.01.30. 22:37
Címkék
"Ez minden, csak nem normális mérkőzés." Matthias Sammer, a Borussia Dortmund vezetőedzője így konferálta fel a Schalke elleni, a tavaszi idény nyitányát jelentő örökrangadót, és mint a végén kiderült, tökéletesen igaza lett. És ebben maximálisan benne volt minden érintett, a két csapat futballistái, valamint sajnos a játékvezető is.
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A dortmundi Guillaume Warmuz (balra) kapuja az utolsó elôtti percig bevehetetlen volt
A gelsenkircheni Hamit Altintop alig mellészálló lövése adta meg a meccs alaphangját, majd megkezdődött Fandel bíró áldásos (?) ténykedése. A 8. percben a keresztszalag-szakadásából felépülő Frings szlalomozott át a vendégek védősorán, eltolta a labdát Rost kapus mellett, majd hatalmasat esett. Simán beguríthatta volna a labdát az üres kapuba, ehelyett összeesett, úgy, hogy a hálóőr a lassítások tanúsága szerint nem ért hozzá a lábához. Fandel szerint viszont igen, így jöhetett a tavaszi idény első büntetője. Koller állt a labda mögé, nekifutott, majd a vetődő Rost lábába lőtt.
A Schalke messzebbről, de ugyancsak pontrúgásból kísérletezett, a végeredmény tekintetében hasonló sikerrel. Altintop "izomból", Vermant ésszel próbálta megoldani a szabadrúgást, azonban mindketten emberükre találtak Warmuzben. Némi futball után pedig jött a Ruhr-vidéki derbi állandó velejárója: a szabálytalanság-fesztivál. "Gyilkolták" egymást a felek, ennek törvényszerűen kiállítás lett a vége. Rosicky két sárga lapot követően mehetett zuhanyozni, más kérdés, hogy az egyik faultja önmagában megért volna egy pirosat, a másik pedig említésre méltó sem volt.
Az emberelőnybe kerülő Schalke legnagyobb lehetőségét Asamoah hagyta ki a második félidőben (a csatár hét méterről fejelt fölé), majd teljesen ártalmatlan helyzetből meccslabdához jutott a Dortmund. Egy előreívelést követően Kläsener kézzel szelídítette meg a labdát a tizenhatoson belül, ő a második sárgáját (és vele együtt a pirosat), a BVB pedig a második tizenegyesét kapta meg. Rost pedig a második büntetőjét fogta meg! Frings laposan, de erőtlenül a bal alsó sarok felé lőtt, a hálóőr pedig oldalra tenyerelte a labdát. És ezért hatalmas árat fizetett a 2002-es bajnok. A 89. percben Hamit Altintop labdájával a csereként beálló Sand lépett ki, majd elegánsan a hálóba helyezett. A Borussia immár tizenegy bajnoki óta (a BVB legutóbb 1998. november 14-én verte meg a Schalkét) nyeretlen ősi riválisa ellen, és továbbra is gödörben van.

Bundesliga 1.
18. forduló.
Pénteki mérkőzés: Borussia Dortmund–Schalke 0–1 (Sand 89.). A VfL Bochum– Wolfsburg, az 1860 München–Kaiserslautern, az 1. FC Köln–Mönchengladbach, a Werder Bremen–Hertha BSC, a VfB Stuttgart–Hansa Rostock és az Eintracht Frankfurt–Bayern München mérkőzést szombaton, a Hannover–Hamburg, valamint a Freiburg–Bayer Leverkusen találkozót vasárnap játsszák.
Az élcsoport: 1. Werder Bremen 39 pont (17 mérk.), 2. Bayern München 35 (40–19, 17), 3. Bayer Leverkusen 35 (34–17, 17), 4. VfB Stuttgart 35 (24–7, 17), 5. Schalke 27, 6. VfL Bochum 26 (17), 7. Wolfsburg 25 (35–32, 17), 8. Borussia Dortmund 25 (29–26)
Legfrissebb hírek

A Vasas a Puskás Akadémiát, az Ajka a Kisvárdát ejtette ki a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
12 perce

Női labdarúgó NB I: már az MTK sem hibátlan

Labdarúgó NB I
16 perce

Kétgólos kassai vezetés után komáromi győzelem

Minden más foci
30 perce

Kane duplázott, a Bayern alaposan elpáholta a Hamburgot

Német labdarúgás
35 perce

Hazai pályán szenvedett meglepő vereséget az Athletic Bilbao

Spanyol labdarúgás
37 perce

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
40 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
42 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
48 perce
Ezek is érdekelhetik