Eredményes sportolókat jutalmazott az olajtársaság

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.09. 21:27
Címkék
Immár hatodik alkalommal rendezte meg a Mol Rt. karácsony előtti fogadását, amelyen a társaság által támogatott sportolók, m
Elismerésben részesült a kajakos Kovács Katalin, Bóta Kinga, Szabó Szilvia, Viski Erzsébet és Vereckei Ákos, valamint edzőik, Fábiánné Rozsnyói Katalin, illetve Sári Nándor és a válogatott szövetségi kapitánya, Angyal Zoltán. A női tőrözők közül jutalmat kapott Knapek Edina, Varga Katalin, Jeszenszky Szilvia, Berta Adrienn és Varga Gabriella, valamint Bernáth Zoltán szakágvezető. A technikai sportokban is kiváló eredményeket értek el a Mol által támogatott versenyzők, így az első magyar Formula–1-es pilóta, Baumgartner Zsolt, a Mol Dakar Team három csapata közül kettő, a Kis Sándor, Czeglédi Péter és Palik László, Darázsi Gábor páros teljesítette a sivatagi show távját, de elismerték a viadal távját ezúttal nem teljesítő Szalay Balázs, Laklóth Aladár duó munkáját is. Rajtuk kívül díjat kapott a hazai ralibajnokságon negyedik Aschenbrenner György, Földesi Csaba kettős, a gyorsasági motorsport fiatal tehetsége, Sövegjártó Petra, a nemzeti hőllégballon-bajnokság bronzérmese, Aklan Attila és Veres Zoltán mûrepülő. A szervezetek közül az autósport-, a vitorlás- és a kajak-kenu szövetség, valamint az Első Magyar Gyorsulási Kft. részesült elismerésben. A Gundel étteremben tartott fogadáson az egyéni támogatottak vásárlási utalványt, a szervezetek pedig egy-egy homokképet kaptak ajándékba. Utóbbiak megvásárlásával a Mol a tanulási nehézségekkel küszködő gyermekeket segítő Mici-Mackó Alapítványt támogatta.
Legfrissebb hírek

Wayne Rooney következő megállója a médiában lesz– sajtóhír

Minden más foci
9 perce

A férfi és női strandkézilabda-válogatott célja is a vb-kvalifikáció

Kézilabda
17 perce

Egyidényes gólgyáros a lilák új csatára, Gleofilo Vlijter

Labdarúgó NB I
29 perce

Keretet szűkített a vb-előselejtezőre készülő férfi kosárválogatott kapitánya

Kosárlabda
35 perce

Schmidt Ádám: Mindig keressük a megoldásokat a hozzánk eljutott problémákra

Egyéb egyéni
36 perce

Vácra adta kölcsön junior Európa-bajnok kapusát a Ferencváros

Kézilabda
39 perce

Európai kupamérkőzést pótolt be egy félprofi csapat 65 év késéssel

Minden más foci
44 perce

A spanyolok Barcelonába, a németek Münchenbe „adták el” Szoboszlaiék csapattársát

Angol labdarúgás
49 perce
Ezek is érdekelhetik