– Negyvenöt év, elképesztően sok. Ennyi ideig vezette a szombathelyi férfi kosárlabdacsapatot. Nehéz volt meghozni a döntést, hogy ügyvezetőből visszalép szeniormenedzserré?
– Tavaly, amikor vége lett a bajnokságnak, jeleztem a klubot működtető kft. tulajdonosának, azaz a városvezetőségnek, hogy a 2024–2025-ös idény lesz az utolsó, amit ügyvezetőként végigviszek – válaszolta Gráczer György. – Benne vagyok a korban, szerettem volna hátralépni. Ekkor javasoltam Gábor Mátét utódomnak, aki végül ügyvezető is lett.
– Ő volt az ideális jelölt, aki átvehette az örökséget?
– Máté Falco-nevelés, talán egy kicsit az enyém is. Az utánpótláscsapatokban végigjárta az összes lépcsőfokot, még utánpótlás-válogatott is volt, nálunk játszott, amíg nem ment el főiskolára. Utána visszatért a klubhoz, először utánpótlásedzőként dolgozott, majd korábbi technikai vezetőnket, Pichler Gergelyt segítette, aki öt éve távozott, Máté ekkor lépett elő. Immár nyolc éve dolgozik a klub rendszerében. Az elmúlt időszakban egyre több feladatba vontam be, sok mindent rábíztam. Természetesen maradok mellette, segítek, hogy az átadás-átvétel gördülékeny legyen.
– Akkor kijelenthető, hogy nyugodt szívvel adja át a stafétabotot?
– Igen, Máté képes elvégezni ezt a nehéz feladatot. Én továbbra is bejárok az arénába és mindent megteszek, hogy a klub tovább fejlődjön.
– A szeniormenedzseri pozíció milyen munkával jár még?
– A jelen feladatainak átadás-átvétele mellett a kapcsolati rendszer, amit sikerült kiépítenem, továbbra is fontos lesz. Az új ügyvezetőt ebbe is be kell vonni.
– A Szolnok ellen elveszített legutóbbi bajnoki döntőnek akkor semmi befolyása nem volt a döntésére?
– Nem, mindent előre elterveztünk, nem is lett volna szép és korrekt, ha a vesztes döntő után hirtelen állok fel, már tavaly meghoztam a döntést. Mindenki tudta, hogy eredménytől függetlenül ezt a lépést meg fogom tenni.
– Mire a legbüszkébb az elmúlt negyvenöt évből?
– Három sikert emelnék ki. Az első, amikor a csapat 1992-ben az élvonalba jutott. Valamikor az ötvenes évek végén, hatvanas évek elején a Haladásnak volt férfi NB I-es együttese, aztán sokáig csak női kosárlabda létezett Szombathelyen. A másik mérföldkő, amikor a Falco 2008-ban először bajnokságot nyert és éppen Körmenden sikerült megszereznünk az aranyérmet. Aztán változott a világ, rengeteget dolgoztunk a klub fejlődéséért, a szlovén Gasper Okorn érkezése után nemzetközi szinten is elkezdtünk szép sikereket elérni.
– A Falco továbbra is a magyar kosárlabdázás egyik zászlóshajója, tele válogatott játékossal, kiváló edzővel. Mondhatjuk, hogy ez a klub az ön életműve is?
– Nagyon büszke vagyok a hat bajnoki címünkre, három Magyar Kupa-sikerünkre, a számtalan megszerzett éremre és a nemzetközi eredményeinkre is. Fontosnak tartjuk, hogy a csapat erős maradjon, acélos magyar magja legyen, ezért kötöttünk két-három éves szerződéseket Váradi Benedekkel, Perl Zoltánnal, Bognár Kristóffal és Keller Ákossal.
– Nagyon csalódott volt, hogy a mögöttünk álló idényben nem tudták megvédeni a bajnoki címüket?
– Bebizonyosodott, hogy nem bírjuk a hatalmas terhelést, ráadásul fontos játékosok estek ki sérülés miatt. A Bajnokok Ligájában a legjobb tizenhatig jutottunk, a Magyar Kupában is végig meneteltünk, válogatott játékosaink hatvan mérkőzést játszottak az évad során, míg, mondjuk, a rivális Szolnok kerettagjai kevesebbet. A legfontosabb légiósunk, Matt Tiby a rájátszásra esett ki, a döntőben derült ki, mennyire hiányzik. Az Olajbányász nagyon rá tudott készülni a playoffra, amíg mi a BL-ben küzdöttünk, illetve a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepeltünk, addig a szolnokiak élesítették a formát. Hiányzott egy kis pihenés, szegény Perl Zoli is annyira elfáradt mentálisan, hogy a fináléban nem tudott vezéregyéniségként játszani. Már az alapszakaszban is látszott a túlterheltség, akadtak hazai hosszabbításos meccseink, de reméltük, hogy a csapat kitart a bajnokság végéig. Sajnos nem sikerült.
– Lesz a következő idényben olyan hazai mérkőzés az Arena Savariában, amely Gráczer György nélkül kezdődik?
– Bízom benne, hogy nem, minden mérkőzésen ott leszek.