Beugorhat a góllövő védő

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.11.25. 20:22
Címkék
A Chelsea és a Besiktas már szerdán bejuthat a BL legjobb 16 csapata közé, az angolok a Sparta Praha elleni pontszerzésükkel mindenképpen továbbkerülnek, míg a Besiktasnak a római diadal mellé az is kellene, hogy a csehek ne nyerjenek Londonban.
A rómaiakhoz két játékos is visszatér, a Chelsea ellen eltiltott Massimo Oddo és a combizomhúzódását maga mögött tudó Stefano Fiore mindenképpen jól jön Roberto Mancini edzőnek. Az egykori remek csatár ugyanakkor nem számíthat Szinisa Mihajlovicsra, a szerb csatár ugyanis most kezdi el letölteni nyolcmeccses eltiltását, amit három hete kapott Adrian Mutu leköpéséért.A Besiktas a török élvonal egyetlen veretlen csapataként vezeti hazája bajnokságát, ezért megengedhette magának, hogy a Konyaspor ellen a hét végén pihentesse legjobbjait. A csapat csak 1–1-et játszott, de kipihente magát Sergen Yalcin és Ilhan Mansiz.A Chelsea–Sparta mérkőzésen mindkét csapatnál van eltiltott védő, Claudio Ranieri várhatóan kevésbé érzi meg Glen Johnson hiányát, mint kollégája, Jirí Kotrba Petr Johanáét. A londoniak olasz szakvezetője a Southampton elleni bajnokin győztes gólt szerző Mario Melchiotot vetheti be, míg a prágai mester az európai kupameccsen még nem szerepeltetett Jirí Homolához fordulhat. Sérülésekkel is akad gond mindkét oldalon, a Chelsea-nél Emmanuel Petit, Juan Sebastián Verón és Claude Makelele hiányzik, míg a Spartánál Jirí Nemecre, valamint Igor Gluscsevicsre nem számíthatnak.Lazio (olasz)–Besiktas (török)
Róma, 20.45
V: Merk (német)

Chelsea (angol)–Sparta Praha (cseh)
London, 20.45
V: C. B. Larsen (dán)
Legfrissebb hírek

Heti program: a Paks El-selejtezőt játszik, rajtol a vízilabda-vb

Minden más foci
5 órája

Hétfői sportműsor: Babos és Stollár is mérkőzést játszik Wimbledonban

Birkózás
6 órája

Sándor Tamás: A tulajdonosok nem tudják, ki vagyok; német győzelem a Magyar Derbyn

E-újság
6 órája

A finneket is legyőzték, továbbra is hibátlanok és elsőként tovább is jutottak a norvégok a női futball Eb-n

Minden más foci
7 órája

Túl erős katalán érzelmek – Cselőtei Márk publicisztikája

Spanyol labdarúgás
7 órája

Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Sérülés miatt Fritz 40 perc alatt továbbjutott; Szabalenka is ott van a nyolc között Wimbledonban

Tenisz
7 órája

Folytatódott Alcaraz sorozata, Rubljov csak egy szettet tudott elcsenni tőle Wimbledonban

Tenisz
8 órája
Ezek is érdekelhetik