Kosárlabda: legyőzte a portugálokat az U18-as leányválogatott az Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.07.06. 22:52
null
A nyitó napi vereség után a portugálok ellen megszerezte első győzelmét a magyar válogatott a Kanári-szigeteken zajló U18-as leány kosárlabda Európa-bajnokságon.

Az első játéknapon a belgáktól elszenvedett 13 pontos vereség után vasárnap este már a portugálok vártak az U18-as leány kosárlabda-válogatottra a spanyolországi korosztályos Eb-n. Laczka Miklós együttese a felkészülési időszakban már találkozott az ibériakkal, akkor 79–64-re nyertek a mieink.

A mostani meccs is jól indult a magyar lányoknak, akik egy negyed után már 17–6-ra vezettek, és a félidőben már 14-nél járt az előny (32–18). A nagyszünetet követően viszont megváltozott a meccs képe: a portugálok beleerősítettek, míg a magyarok visszaestek támadásban, így a harmadik negyed végére már csak nyolc pont volt közte (38–30). Az igencsak pontszegényen alakuló mérkőzésen

végül a válogatottunk bizonyult jobbnak, és 48–42-re győzött.

Folyatás hétfőn délután a lettek ellen a csoportkör zárásaként. A tét a csoport második helyének megszerzése lesz, miután mindkét csapat 1/1-s mérleggel áll két kör után.

A 16 csapatos A-divíziós Eb-n egyébként a csoportkörnek csupán rangsoroló szerepe van, a mezőny valamennyi együttese folytathatja majd a nyolcaddöntőben.

U18-AS LEÁNY EURÓPA-BAJNOKSÁG, LA PALMA (KANÁRI-SZIGETEK, SPANYOLORSZÁG)
Második forduló, csoportkör
Magyarország–Portugália 48–42 (17–6, 15–12, 6–12, 10–12)
A részletes statisztika ITT megtekinthető.
AZ U18-AS LEÁNYVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Ocsenás Móna, Janzsó Alíz, Gréts Dalma, Gergő Janka, Halmágyi Kitti, Drahos Leila, Völgyi Lili, Kendelényi Luca, Hőgye Petra, Szauter Petra, Poczkodi Zsófia, Sinka-Pálinkás Szofi

A MAGYAR CSAPAT PROGRAMJA:
Július 5., szombat
Magyarország–Belgium 54–67
Július 6., vasárnap
Magyarország–Portugália 48–42
Július 7., hétfő 15:00
Magyarország–Lettország

(Kiemelt kép forrása: FIBA)

Legfrissebb hírek

Kézi: magabiztos győzelemmel kezdtek a magyar lányok az U17-es Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Birkózás: Kolompár Imre ötödik lett az U17-es vb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kosár: negyeddöntős a magyar fiúválogatott az U18-as B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Röplabda: szettgyőzelemre futotta a bolgárok ellen az U16-os fiú Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Mérész Beatrix boldog és sikeres Sepsiszentgyörgyön, ezért még egy évig marad

Kosárlabda
18 órája

Kajak-kenu: ismét jött a magyar éremeső a korosztályos vb-n

Utánpótlássport
19 órája

Valerio-Bodon Vincent: Amíg van lehetőségem, küzdök az NBA-ért

Kosárlabda
20 órája

Kosár: sima magyar siker a finnek ellen az U18-as B-divíziós fiú Eb-n

Utánpótlássport
2025.07.29. 21:18
Ezek is érdekelhetik