Még ne számítsunk nagy meglepetésre

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.20. 21:56
Címkék
Az évad elején fogadkoztak a zöld-fehérek, hogy az idén  amikor már végre fedett pályán, az AstraZeneca jégcsarnokban edzhetnek és fogadhatják ellenfeleiket, és amikor Sándor Szilárd, Kaszala János, Dobos Tamás, Holló István érkeztek a csapathoz  végre megszorongatják a "nagyokat, a két Fejér megyei gárdát.
A Borsodi Liga soron következő fordulójában a Ferencváros az Alba Volán vendége. A 24-szeres bajnok fővárosi csapat edzője, Hudák Gábor szerint azonban még korai bravúrt várni csapatától. "A játékunkban már jelentős javulás látható, de még ne várja senki, hogy legyőzzük a Volánt vagy a Dunaújvárost. Az AstraZenecában napi egyszer edzhetünk, így a két csapattól napi másfél órával kevesebbet töltünk jégen. Ráadásul Dobos makacs húzódással bajlódik, Kaszalát Sándor Szilárd egy edzésen eltalálta a koronggal, eltört az állkapcsa, Holló pedig még azért nem léphet jégre, mert nincs rendben a játékengedélye, még tart a huzavona a DAC-cal. Szóval a valóságban nem is annyira erősödtünk, mint papíron.”A Ferencváros vezetőedzője szerint az Interligában szereplő két magyar csapat amiatt is nagy előnyben van a honi mezőny többi alakulatával szemben, mert sokkal több élesebb tétmeccset játszik. "Minden gondunk ellenére azt hiszem, jó úton járunk, és közelítünk hozzájuk, tavaly még hét-nyolc góllal kaptunk ki, úgy, hogy szemernyi esélyünk sem volt, az idén a DAC-tól hat kettőre, jóval szorosabb csatában maradtunk alul, úgy, hogy három gólt a mi óriási hibánk szült. A Volán ellen az egy-két gólos vereség bravúrnak számítana, a három-négy gólos lenne a realitás, de a nagyobb különbség azért már bosszantana.”A Volán háza táján ezzel szemben mindenki harcra kész, idősebb Ocskay Gábor szakosztály-igazgató is bizakodva tekint a mérkőzés elé. "Teljes komolysággal készülünk a mérkőzésre, így természetesen első sorunk is harcba száll a pontokért. Nagy öröm, hogy a mérkőzést a televízió is közvetíti, így nemcsak a győzelem a cél, hanem jó játékkal szeretnénk kielégíteni szponzorainkat, közönségünket.”Tv: Az M2 az Alba-Volán– Ferencváros találkozót 17.45-től élőben közvetíti.
Legfrissebb hírek

Litvániában kapott ki a címvédő a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

NB I: csökkent a becsült érték, nőtt a játékoseladásból származó bevétel; Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

E-újság
1 órája

Egy 90. percbeli fejessel gyűrte le az Osasuna odahaza a Getafét

Spanyol labdarúgás
2 órája

Szombati sportműsor: a Debrecen dán, a Győr román riválist fogad a női kézi BL-ben

Minden más foci
2 órája

Kár volt – Szöllősi György jegyzete

Minden más foci
2 órája

Varga-betű – Deák Zsigmond publicisztikája

Magyar válogatott
2 órája

Semenyo vezérletével, látványos gólokkal fordított a Bournemouth

Angol labdarúgás
2 órája

Először nyert kapott gól nélkül a Ligue 1-ben az újonc párizsi csapat

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik