Fiatal csapattal jönnek a szlovákok

URBÁN KLÁRAURBÁN KLÁRA
Vágólapra másolva!
2003.10.27. 22:14
Címkék
A szlovák jégkorong-válogatott szakvezetője, Frantisek Hossa a budapesti Hat Nemzet Tornára (november 69.) jelölt játékoskerete a hazai és a cseh Extraligában játszó hokisokból állt öszsze, mégpedig fele-fele arányban.
Ismert oknál fogva hiányoznak az NHL-ben szereplő sztárok, de azok is, akik más európai élbajnokságokban vendégeskednek. A világbajnoki bronzérmes csapat edzője azzal magyarázta választását, hogy "a Tátra-kupa után lehetőséget kíván adni másoknak is, hogy megbizonyosodjon arról, számíthat-e rájuk a továbbiakban is”. A válogatott mestere reagált arra a bírálatra is, amely nemrégiben a szlovák szövetséget érte a csapat őszi programjával kapcsolatban."A felkészülés idejére kiválasztott ellenfelekről már sok szó esett, a kritikusok nem vették figyelembe a realitásokat. Nézetem szerint az a tény, hogy a válogatott keret hat napot együtt tölthet, csak hasznunkra lehet, nem is szólva arról, hogy a tornán két nehéz meccs is várhat ránk – magyarázta Hossa.A szlovák válogatott kerete
Kapusok: Miroslav Hála (Dukla Trencín), Ramon Sopko (HC Kosice). Tartalék: Martin Kucera (HK 36 Skalica), Ján Laco (HK 32 Liptovsky Mikulás). Hátvédek: Boris Zabka (HC Trinec), Martin Cakajík (HC Liberec), Peter Podhradsky (HC Pardubice), Ján Tabacek (HC Slovan Slovnaft Bratislava), Ján Homér (Dukla), Dominik Granák (Slavia Praha), Miroslav Vantroba (HC Karlovy Vary), Karol Sloboda (Sparta Praha). Tartalékok: Peter Frühauf, Marek Topoli (Kosice). Csatárok: Peter Barinka (HC Zlín), Roman Kukumberg (Dukla), Lubomír Pistek (Pardubice), Martin Hujsa (Slovan), Marcel Simurda (Kosice), Gabriel Spilár (Sparta), Michal Hudec (Vsetín), René Skoliak (L. Mikulás), Erik Weissman (Zlín), Martin Bartek (HK Zvolen), Michal Kokavec (Slovan), Miroslav Kovácik (Dukla). Tartalékok: Jaroslav Kmit (Kosice), Juraj Sykora (Skalica), Lubomír Sabol (Kosice)
Legfrissebb hírek

Eső miatt nem értek véget a magyarok meccsei a US Open selejtezőjében

Tenisz
4 órája

Csütörtöki sportműsor: ETO FC–Rapid 1. mérkőzés a Konferencialigában

Minden más foci
5 órája

Az ETO nekifut az utolsó akadálynak; Faluvégi Dorottya: A csőd és a sérülés az élsport része

E-újság
5 órája

Marshall-futballterv – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Rögzített helyzetek… – Thury Gábor jegyzete

Bajnokok Ligája
5 órája

Fucsovics tovább remekel, már negyeddöntős Winston-Salemben

Tenisz
5 órája

A BL-főtábla küszöbén a Bodö/Glimt, a másik három párharcban döntetlen született

Bajnokok Ligája
5 órája

Gyémánt Liga: Világos Adriana győzött a svájci özönvízben

Atlétika
6 órája
Ezek is érdekelhetik