Most már az oroszok a legesélyesebbek

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.10. 22:32
Címkék
Amint az várható volt, az oroszok taktikusabbnak bizonyultak annál, mintsem ész nélkül nekirontsanak a kissé tartalékosan is roppant valamire való svájci tizenegynek.
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Bulikin klasszikus mesterhármast szerzett
Percekig csak békés adogatás folyt a pályán, de így is a házigazdáké volt az első veszélyes akció, Zuberbühler kapusnak kifutva kellett mentenie, valósággal Bulikin cipője orráról rúgva el a labdát. A második helyzetért azonban már drágán megfizettek az oroszok: Kerzsakov lövése után meglódult a svájci gépezet, Müller okosan kiugratta Chapuisat-t, akinek beadását Frei a hálóba passzolta.
Nagy bajban volt ekkor a szbornaja, de azonnal ellentámadásba lendült. Ekkor már nyoma sem volt a kezdeti tapogatózásnak, egyik kaputól a másikig hullámzott a játék, s mindkét oldalon akadt egy-egy lehetőség, az érthetően támadóbb felfogásban játszó hazai csapatnak pedig a 20. percben az egyenlítés is összejött. Kerzsakov a tizenhatoson belülről játszott vissza Guszevhez, aki Bulikin fejére ívelt, s a csatár zavartalanul a hálóba bólintott.
A továbbra is remek mérkőzés következő periódusában bármelyik fél megszerezhette volna a vezetést, Ov-csinnyikov egy ízben csak másodszorra kaparintotta meg a labdát egy távoli bombát követően, illetve odaát a szünet nélkül zakatoló Kerzsakov tévesztett célt néhány centivel. Megint a közönségük által űzött oroszok jöttek ki jobban az adok-kapokból: az ellenállhatatlan Bulikin előbb lerázta magáról Meyert, elment Murat Yakin és Berner mellett, aztán laposan Zuberbühler kapujába vágta a labdát.
A szünet után a svájciak váltak kezdeményezőbbé, az orosz tizenegy érezhetően óvatosabban játszott. A hazaiak kis híján rá is fáztak arra, hogy magukra húzták az ellenfelüket, rövid idő alatt Frei, Chapuisat, majd Meyer próbált betörni, s mindannyiszor az utolsó pillanatban állította meg őket a még mindig a veterán Onopko által gardírozott védelem. Nem tétlenkedtek azonban sokáig az orosz támadók, Kerzsakov ismét bravúrra kény-szerítette Zuberbühlert, a szöglet után viszont már a kapus is tehetetlen volt: Mosztovoj beadását ki más, mint Bulikin fejelte be közelről.
Nem adták fel a vendégek a harmadik beszedett gól után sem, de olyan lyukak nyíltak a védelmükben, hogy talán őket magukat sem lepte meg, amikor kaptak még egyet. A briliánsan játszó Kerzsakov természetesen ebben is benne volt, a 72. percben ő emelt hajszálpontosan Mosztovoj fejére, s a Celta Vigo karmestere a sarokba csúsztatott. A hátralévő időben már csak Cabanas kiállítása okozott izgalmat.

Oroszország–Svájc 4–1 (2–1)
Moszkva, 28 800 néző
V: Collina (olasz). G: Bulikin (20., 32., 59.), Mosztovoj (72.), ill. Frei (13.). K: Cabanas (88.)
OROSZORSZÁG: Ovcsinnyikov – Ragyimov, Szolomatyin (Szennyikov, 46.), Szmertyin, Karjaka, Ignasevics, Onopko, Guszev (Izmajlov, 55.), Mosztovoj, Bulikin, Kerzsakov (Szicsov, 77.)
SVÁJC: Zuberbühler – Meyer, Berner (Wicky, 71.), Henchoz, M. Yakin, Vogel, Cabanas, P. Müller (Hüggel, 63.), Frei (Rama, 79.), Celestini, Chapuisat

Albánia–Grúzia 3–1 (0–0)
Tirana
V: Salomir (román). G: Hasi (50.), Tare (52.), Bushi (78.) ill. S. Arveladze (62.). K: Rehviasvili (Grúzia, 56.)
Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
2 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
4 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
10 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
26 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
29 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
38 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
51 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik