Liliputiak Gulliver-földön

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.09.09. 22:55
Címkék
Ha van országos 1-es ebben a csoportban, az az AngliaLiechtenstein mérkőzés. Az ötös liliputijának Gulliver-földre látogatása aligha végződhet mással, mint az óriás győzelmével.
A háromoroszlánosok tulajdonképpen nem is ezzel a meccsel foglalkoznak, hanem a közvetlen Eb-részvételről döntő, utolsó selejtezőjükkel, a Törökország elleni isztambuli derbivel.Sven-Göran Erikssont, az angolok svéd szövetségi kapitányát is csak annyira érdekli a ma esti manchesteri találkozó, hogy "veszélyeztetett” játékosai megússzák figyelmeztetés, azaz sárga kártya nélkül. "Vigyáznom kell, kit állítok be a csapatba, ám aki pályára lép szerdán, annak még nálam is jobban kell ügyelnie, nehogy besárguljon. Egy felesleges sárga lap sokba kerülhez nekünk, nagyon sokba – mondta a meccs előtti sajtótájékoztatón Eriksson mester. – Figyelnünk kell, nehogy ostobaságot kövessünk el: egy elrúgott labda, egy felesleges, rossz ütemű belépő, különösen a középpályán, megengedhetetlen cselekedet lenne. Nem is beszélve arról, ha bármelyik játékosunk leállna feleselni a játékvezetővel.” A háromoroszlánosok közül az Old Traffordra e meccs erejéig visszatérő David Beckham, valamint Steven Gerrard és Sol Campbell is mindössze egy "sárga kártyányira” van az eltiltástól – Eriksson egyikük pályára küldését sem erősítette meg Liechtenstein ellen.Ami a csoport másik szerdai párharcát, a szlovák–macedón találkozót illeti, az tökéletesen tét nélküli, tudniillik mindkét gárdának már hónapokkal ezelőtt le kellett tennie a továbbjutásról.A két csapat közös múltja arra enged következtetni, hogy a hazaiak könnyedén begyűjtik majd a három pontot, a korábbi három összecsapásukat ugyanis kivétel nélkül északi szomszédaink nyerték meg (mi több, a macedónok még gólt sem tudtak szerezni). Érdekesség, hogy 2000 szeptemberében Pozsonyban is Dragan Kanatlarovszki ült a balkániak kispadján, csakhogy azóta két szakvezetőt is elfogyasztott Macedónia válogatottja. Kanatlarovszi csak egy hónappal ezelőtt tért vissza a nemzeti együttes élére.Szlovákia–Macedónia
Zsolna, 20.15
V: Sundell (svéd)

Anglia–Liechtenstein
Manchester, 21.00
V: Fisker (dán)
Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
1 perce

Muszukajev és Bajcajev is egyetlen győzelemre van a vb-bronzmeccstől

Birkózás
3 perce

Sorsoltak a vízilabda Eb-re, nagyon nehéz lesz a legjobb négy közé jutni

Vízilabda
8 perce

A Veszprém 42 gólig jutott az FTC otthonában a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
25 perce

A Juventus hétgólos mérkőzésen verte meg az Intert a Derby d'Italián

Olasz labdarúgás
28 perce

Második mérkőzését is megnyerte a két magyarral felálló Metz

Kézilabda
36 perce

Újabb óriási csatát nyert meg az ETO az Esbjerg ellen a női kézilabda BL-ben

Kézilabda
49 perce

Schön Szabolcs góllal mutatkozott be az ETO-ban, az MTK-ban Németh Krisztián mesterhármasig jutott

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik