A héten eldől, ki indul a vb-n

ISTENES VILMOS, MÁTAY ANDREAISTENES VILMOS, MÁTAY ANDREA
Vágólapra másolva!
2003.08.04. 21:38
Címkék
Ahogyan várható volt, a korábbi éveknél izgalmasabb, hangulatosabb volt az idei LG-kupa, a 108. országos bajnokság, amelyet a hét végén rendeztek meg Nyíregyházán.
Az érmekért zajló küzdelem jó néhány számban csak az utolsó pillanatokban dőlt el, s ezek között akadt olyan is, amelyben nemzetközi szintű eredmény született. Az azonban ismét bebizonyosodott, hogy rendkívül szűk a hazai élvonal, így néhány versenyző formáján múlik, hogy csapatunk sikeresen szerepel-e egy-egy világversenyen. A jelenlegi körülmények között a jövőben sem várhatunk változást, még az a szerencse, hogy a mai legjobbak mellett egy-két fiatal is megcsillogtatta tudását.A ma legjobbjai természetesen már az augusztus végi párizsi világbajnokságra összpontosítanak, s aki még nem teljesítette a nevezési szintet, annak már csak ezen a héten van erre lehetősége. Pénteken a Budapesti Honvéd nemzetközi versenyén, a MATCH-kupán főként a vágtázók és az ugrók bizonyíthatnak. A nagy múltú viadalra ezúttal a korábbinál kevesebb külföldi atlétát tudtak meghívni, ám a hírek szerint a vasárnapi MAL-kupára érkezők közül többen már ezen a versenyen is rajthoz állnak. Ezen a gálán – amelynek keretében rendezik meg az Iharos Sándor-emlékversenyt – az események nemcsak a pályán zajlanak: jó néhány korábbi válogatott atléta látogat ki a helyszínre egy kellemes délutáni összejövetelre. Sajnos, ezúttal egy szomorú történetről is értesülnek majd, amelynek kapcsán kitűnő távolugrónk, Vaszi Tünde gyűjtésbe kezdett. "Tavasszal a diákolimpiáról hazatérőben, serleggel a kezében ütötte el egy autó a 12 éves tehetséges távolugró kislányt, Miklós Juditot – mesélte megrendülten Vaszi. – Nagyon megviselt a kis Judit halála, ott voltam a temetésén, és azóta sem tértem magamhoz. Segíteni szeretnék a szüleinek abban, hogy az elképzelésük szerinti sírkő kerülhessen kislányuk sírjára. Ezért gyűjtésbe kezdtem, amelyhez már több volt és jelenlegi atléta csatlakozott. A MATCH-kupán lehet utolsó alkalommal hozzájárulni a sírkőállítás költségeihez, úgy érzem, tartozunk ezzel annak a gyereknek, aki az atlétikai pályáról hazafelé tartva halt meg.”TV: a Sport1 ma este 19.30 órakor 120 perces összefoglalót sugároz az országos bajnokságról.

Beszélő számok a hazai bajnokságról

A 36 bajnoki címen 19 szakosztály, 13 vidéki és hat fővárosi osztozott. A legjobban Honvéd SE (5) szerepelt (5 elsőség), de nem sokkal maradt el tőle a BEAC és Haladás sem (4-4).
A címvédő 19 versenyszámban győzött: a férfiaknál Szeglet Zsolt (400 m), Bodor Olivér (5000 méter), Németh Máté (3000 méter akadály), Lőrincz Imre (távol), Tölgyesi Péter (hármas), Fazekas Róbert (diszkosz), Annus Adrián (kalapács) és Horváth Gergely (gerely), a nőknél Szabó Enikő (100 és 200 méter), Petráhn Barbara (400 méter), Varga Judit (800 méter), Kálovics Anikó (5000 méter), Vári Edit (100 méter gát), Tóth Lívia (3000 méter akadály), Győrffy Dóra(magas), Vaszi Tünde (távol), továbbá Kürti Éva (súly és diszkosz).
A tavaly után az idén is sikerrel duplázó atlétanő (Szabó Enikő és Kürti Éva) mellett Bodor Olivér is két bajnoki címet nyert (1500 és 5000 m). Rajtuk kívül a 4x100 méteres váltóban aratott győzelmük után még hárman (Pauer Géza, Dezső Ákos, Miklós Éva) vehették át második bajnoki aranyérmüket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik