Utolsó ajánlat az MU-tól

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.07.18. 21:15
Címkék
A Manchester United megtette utolsó ajánlatát Ronaldinhóért. Az Old Trafford-iak állítólag ugyanúgy megadnák a 21 millió fontot a Paris Saint-Germainnek, mint a Barcelona, de ha a franciák elutasítják ezt a próbálkozást, lemondanak a világbajnok középpályásról.
Az MU az ajánlathoz hozzátette, hogy még a hét végén választ vár a PSG-től. "Nagyon sok pénzt ajánlottak a klubok, amelyek készek fizetni. Az MU azonban csak egy-két napot tud várni, mert mással is szeretne foglalkozni. Ez persze nem azt jelenti, hogy Ronaldinho Párizsban marad, csak szeretnénk letudni ezt az ügyet” – nyilatkozta Roberto Assis, Ronaldinho bátyja és ügynöke.Közben Francis Graille, a PSG elnöke a manchesterieket szidja. Szerinte az angolok vétettek a FIFA szabályzata ellen, amikor előbb vették fel a kapcsolatot Ronaldinho ügynökével, és csak utána keresték meg a klub képviselőit. "A Manchester nem a törvények által előírt módon cselekszik. Már beszéltek a játékossal, pedig még meg sem egyeztünk az áráról. Ennek ellenére nem zárkózunk el a megállapodástól, csak szeretnénk írásban is látni azokat a feltételeket, amelyeket már olyan sokszor hallottunk szóban. Csak az a baj, hogy az MU eddig képtelen volt papíron is ugyanazt ajánlani, amit a tárgyalásokon olyan szívélyesen megtett” – fogalmazott Graille.A PSG egyébként már nem fizeti Ronaldinhónak a járandóságát, ugyanis több mint egy hét eltelt azóta, hogy a brazilnak jelentkeznie kellett volna az edzőtáborban – nem tette, így felfüggesztették a szerződését.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik