Tengődő ausztrálok Leedsből

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2003.07.05. 22:59
Címkék
Továbbra is várni kell arra, hogy eldőljön a Leeds United két elvágyó ausztráljának, Mark Vidukának és Harry Kewellnek a sorsa.
Viduka, a támadóduó magasabbik tagja eddig szoros kapcsolatban állt a Barcelonával, de a katalánok meggondolták magukat, és lemondtak róla, mondván: másik két angliai játékos sokkal többre érdemes, mint a 27 éves csatár.A Barca számára fontos, hogy európai uniós útlevéllel rendelkezzenek az újonnan igazolandó labdarúgói, mert így is hat külföldi van a keretében. Viduka pedig csak növelné ezt a számot, miközben a pályán egy időben csak három, nem EU-beli játékos tartózkodhat. "Nagyon bonyolulttá tenné a helyzetünket Viduka szerződtetése, csak akkor mennénk bele a klubváltásba, ha a Leeds elcserélné őt egy nem EU-beli játékosunkra. Ez pedig nem valószínű. Van még két, Premiershipben játszó labdarúgó, akik iránt érdeklődünk, az ő ügyükben két hét múlva születhet döntés” – mondta Sandro Rosell, a Barca szakosztályvezetője. Vidukára, akit a fizetések csökkentése végett akar elküldeni a Leeds, még van jelentkező, állítólag a Bayern München, a Roma és a Milan is szívesen látná a soraiban.Kewell már többször is ígéretet tett arra, hogy elárulja, hol folytatja, de még mindig nem született meg a döntése. A Barcelona által szintén megkörnyékezett szélső iránt az Arsenal, a Milan, a Chelsea és a Manchester United is érdeklődik, de a legújabb hírek szerint az "ágyúsok” mellett a Liverpool a legesélyesebb arra, hogy megszerezze. John McKenzie, a Leeds új elnöke még reménykedik abban, hogy sikerül megtartani Kewellt, de erre nagyon kicsi az esély, mint ahogy arra is, hogy Kewell Barcelonába megy.David Dunn várhatóan napokon belül aláír a Birmingham Citynek, a Blackburntől távozó középpályás ugyanis már mindenben megegyezett a "kékekkel”, és átesett az orvosi vizsgálaton is. A válogatott középpályás ünnepélyes bemutatására akkor kerülhet sor, ha Steve Bruce menedzser hazaérkezik nyári pihenőjéről.
Legfrissebb hírek

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
1 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
1 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
1 órája

Boldogságunk napjai – Ballai Attila publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea és Luisa Stefani megnyerték a Sao Pauló-i tenisztornát

Tenisz
1 órája

Európai kézilabdaligák: Pergel hat, Tóth Rajmond három gólt lőtt a spanyol élvonalban

Kézilabda
1 órája

A ráadásban jött a csattanó, egy pontot otthon tartott a Brentford a Chelsea ellen

Angol labdarúgás
2 órája

A Monaco az öngól ellenére elvitte mind a három pontot Auxerre-ből

Francia labdarúgás
2 órája
Ezek is érdekelhetik