Thierry Henry: A huszonöt éves példakép

Bár Marc-Vivien Foé halála miatt a Konföderációs Kupát a legnagyobb jóindulattal sem lehet jól sikerült tornának nevezni, a francia válogatott számára mégis hasznos volt, hiszen a rosszul sikerült tavalyi világbajnokság után ismét nyert valamit. Thierry Henry pedig bebizonyította, hogy a Távol-Keleten történtek csupán kisiklásnak számítanak az egyébként roppant sikeres karrierje során. A Szenegál ellen eredménytelenül, Uruguay ellen pedig brutálisan játszó támadó számára a legutóbbi vb 115 percig tartott, a dél-amerikaiak ellen ugyanis kiállították, amivel el is úszott a címvédés reménye.
A bajnokság tavaszi szakaszában az "ágyúsok” nyolcpontos előnyt herdáltak el a Manchester Uniteddel szemben, a Bajnokok Ligájában be sem jutottak az egyenes kieséses szakaszba, így Henry számára is "csupán” az FA-kupa megvédése maradt. Igaz, a felemásra sikerült klubidény közben az újra magára találó válogatottal menetelt az Európa-bajnoki selejtezőben – szokásától eltérően fejjel is többször a kapuba talált –, és a kontinensviadal címvédői öt meccs után százszázalékosan állnak a csoportjukban.
A tétmeccseken hibátlan válogatottból a madridi Zinedine Zidane, valamint Emmanuel Petit és Patrick Vieira nem vehetett részt a Konföderációs Kupán, így Henry feladatává vált, hogy Marcel Desailly csapatkapitány mellett a gárda vezére legyen a pályán és azon kívül is. A meccseken szenzációs játékával magával ragadta a társakat is, és a legfontosabb pillanatokban szerezte góljait: az első és az utolsó meccset az ő találatával nyerte meg Franciaország, az új-zélandiakat végleg megtörte, amikor három perccel Olivier Kapo nyitó gólja után ő is betalált, a törökök elleni elődöntőben pedig ő kezdte meg a gólgyártást.
A pályán kívül pedig, amikor kellett, elszánt volt, amikor pedig arra volt szükség, szerényen és visszafogottan foglalt állást. "Mostanában egyre gyakrabban vagyok a címlapokon, pedig semmi különöset sem csinálok. Ugyanúgy teszem a dolgom, mint eddig, csak az a különbség, hogy az emberek egyre inkább elismerik a teljesítményemet – mondta Henry, aki még akkor is tanult a többiektől, amikor 1998-ban világbajnokságot és 2000-ben Európa-bajnokságot nyert. Most azonban – bár még mindig csak 25 éves – már ő adja tovább tapasztalatait a fiatalabbaknak, Kapónak, Philippe Mexésnek, Benoit Pedrettinek, vagy éppen a hozzá hasonló szerepkörben játszó Sidney Govounak. – A fiatal játékosok az edzéseken, a meccseken és a szabadidőben is azt figyelik, hogyan viselkedem, megpróbálják ellesni a módszereimet, éppen ezért nem engedhetem meg magamnak, hogy hibázzak. Figyelek is nagyon, hogy mindent a lehető legjobban oldjak meg. Nagyon fontos, hogy megkönnyítsük az újonnan érkezők beilleszkedését.”
Amikor aranygóljával véget ért a döntő, Henry odament az összes kameruni játékoshoz, és megölelte mindannyiukat. Akárcsak a meccs előtt és az eredményhirdetés után, együtt emlékeztek Foéra, a Konföderációs Kupa "áldozatára”. "Úgy érzem, a döntő előtt nagyon megható pillanat volt, amint a két csapat játékosai összeölelkeztek. Mindenképpen meg akartunk valahogy emlékezni róla, ez volt a legkevesebb, amit tehettünk” – nyilatkozta Henry, aki a francia válogatottal immár mindent megnyert.
Az Arsenallal a Bajnokok Ligája-siker még várat magára, és mivel a francia válogatott gyakorlatilag már kijutott a jövő évi Eb-re, Henry szemei előtt minden bizonnyal a BL-serleg lebeg. Mielőtt azonban belevágna az újabb kalandba, jöhet a jól megérdemelt nyári pihenő!