Rögbi: Sztármezőny Siófokon

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 20:40
Címkék
A hetes rögbi iránt érdeklődők igazi csemegének lehetnek szemtanúi június 28–29-én Siófokon. A nemzetközi (FIRA) és európai szövetség (AER) több mint negyven pályázó ország közül választott ki tíz helyszínt, amelyek idén otthont adhatnak a Grand Prix versenyeinek. 2004-ben, az athéni olimpián a hetes rögbi bemutató jelleggel már szerepel az ötkarikás programban, 2008-ban, Pekingben pedig hivatalos sportág lesz, így még jelentősebb eredmény, hogy idén sikerült megszerezni a rendezés jogát. Tíz csapat, a nagyhatalomnak számító Franciaország és Skócia, valamint Svédország, Ausztria, Szlovénia, Csehország, Horvátország, Szerbia-Montenegró, Bosznia és Magyarország részvételével a siófoki stadionban zajlanak majd a mérkőzések. Az eseményre sztárvendég is érkezik, a sportág egyik nagy csillaga, a dél-afrikai rögbijátékos és mesteredző, John Alan.,,Örömmel vállaltuk a rangos esemény lebonyolítását – mondta Bodon György, az Euro Sport Marketingügynökség ügyvezető igazgatója. – Habár a magyar rögbi még nem tartozik az európai élvonalba, fontos, hogy válogatottunk minél erősebb csapatokkal mérkőzzön meg. Reméljük, hogy újabb támogatókat szerezhetünk a sportágnak, s ami talán a legfontosabb: megszerettetni ezt a sportágat a nézőkkel, gyermekekkel. Annak is örülünk, hogy a hetes tornát összeköthettük az országos diákolimpia döntőjével.”Míg a diákolimpia főszponzora a Pepsi lesz, a hetes torna támogatói szerepét a Pilsner Urquell vállalta fel.,,A Pilsner Urquell sörmárka és a rögbi nemzetközi szinten is öszszefonódott, így Magyarországon is örömmel szponzoráljuk az eseményt – nyilatkozta Zappe Dávid, a Pilsner Urquell hazai márkamenedzsere. – Büszkén járulunk hozzá, hogy nemzetközi sztárok érkezzenek Siófokra.”Első nap a csoportmérkőzések, a másodikon pedig a helyosztók zajlanak. Tavaly, a Margitszigeten Franciaország nyert, míg Magyarország hetedik lett. Idén két remény fogalmazódik meg: a mezőnyben előrébb végez válogatottunk, s a diákolimpián jelen lévő több száz gyerek is beleszeret a sportágba.
Legfrissebb hírek

Nem indul Wimbledonban a világranglista 15. helyezettje

Tenisz
27 perce

Megindult a szócsata Terence Crawford és Canelo Álvarez között

Ökölvívás
28 perce

MotoGP: Marc Márquez századszor indulhat az első rajtkockából

Egyéb autó-motor
30 perce

Böde négyszer is eredményes volt, a Paks gólzáporos meccsen nyerte meg a pályaavatót

Labdarúgó NB I
47 perce

Erős Gábor: Közel áll hozzám a klub filozófiája és mindaz, amit a Vasas képvisel

Labdarúgó NB II
1 órája

Kiderült, milyen néven indulhat az NB II-ben a Fehérvár

Labdarúgó NB II
1 órája

A csodák világának kapujában – az 1955-ös férfi kosár Eb, 2. rész

Képes Sport
1 órája

Női kajak négyesünk Európa-bajnok, Kopasz Bálint bronzérmes

Kajak-kenu
2 órája
Ezek is érdekelhetik