A Postás két kupája

SEBASTIAN TAMÁSSEBASTIAN TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.24. 20:57
Címkék
A Postás-Matáv női csapatáról idén főleg anyagi nehézségei folytán írtunk lapunk hasábjain. Az együttes, miközben fennmaradásáért küzdött, ritka haditettet vitt véghez: az idei évadban elhódította az ETTU-kupát az FC Langweid ellenében (nem is akármilyen izgalmak közepette&), majd feszült presztízscsatában a Statisztikát is két vállra fektette a Klubcsapatok Szuperligájának döntőjében, megszakítva az Ormai-birodalom tizenhét éve tartó hazai veretlenségét.
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
Sokak szerint furcsa, hogy a remek formában játszó Lovast kihagyták a válogatottból
– Sikerült az idei második trófeát is megszerezni, ráadásul a nagy rivális, a Statisztika ellen. Csaptak hajnalig tartó ünneplést?
– A Dunán, egy hajón szolíd bankett keretében ünnepeltünk, de nem estünk túlzásokba, lerészegedésre ne gondoljon senki, még nincs vége az évadnak – mondta Rostás Gábor, a klub elnöke.
– A két idei európai kupasiker közül melyiknek örül jobban?
– Mondanom sem kell, hogy szakmailag a Langweid elleni ETTU-kupa-siker a jelentősebb, pláne így, hogy a sírból hoztuk vissza a finálét. De a Statisztika elleni győzelem is hatalmas elégtételt jelent számunkra. Nem szeretném szítani a már meglévő ellentéteket, de példátlannak tartom a Marczibányi-tériek részéről érkező szóbeli támadás sorozatot, melyet idei sikereink kezdetekor, anyagi nehézségeink közepette zúdítottak felénk.
– Ennyire elmérgesedett a viszony a két klub között?
– Nem mérgesedett volna el, ha a Statisztika elnöke, Ormai úr elfogadná, hogy létezik egy olyan csapat, mely felveheti velük a harcot. Főleg azért támadnak minket, mert a csapatunk "összevásárolt”, pedig sehol a világon nem jelent gondot az idegenlégiósok szerepeltetése. Háborgott-e volna bárki is, ha a Fotex kézilabdacsapata megnyeri a BEK-et? Pedig ott sem játszik túl sok magyar… Ma már szponzort csak olyan csapathoz lehet szerezni, mely eladható, melyben nagy nevek szerepelnek. Az utánpótlás-nevelés fontos dolog, de kizárólag erre támaszkodni a mai világban, meglehetősen idealisztikus.
– Ez az ellenségeskedés finoman szólva nem lendíti előre a sportágat...
– Ez igaz, itt van például a Lovas Petra-ügy. A Postáson kívüli szakmabeliek is felháborítónak és nevetségesnek tartják Petra mellőzését a válogatottból. Aztán volt ez az affér Pálosi és Tarján között, amikor kishíján összeverekedtek. Elítélem Lovas barátjának barbár jellegű támadását, nem ez a módja az ellentétek elintézésének.
– Mi lehetne a megoldás a két klub közötti feszültség enyhítésére?
– Ennyire belterjes sportágban nehéz rendezni a viszonyokat. Talán az lenne a legfontosabb, hogy a legmagasabb pozíciókban semleges szakemberek dolgozzanak. Törődjön mindkét klub saját csapatának erősítésével, eredményeivel, s ne a másik fél elemzésével.
– Békésebb vizekre evezve, hogyan öszszegezné az idei évadot?
– Az egész évre rányomta bélyegét a megszűnés veszélye. A közelmúltban tett a Posta ígéretet, hogy rendezi a tartozásokat, de hiszem, ha látom. Az évad elején egyébként azt a célt fogalmaztam meg, hogy ha a három sorozat, az ETTU-kupa, a Szuperliga és a hazai bajnokság közül egyet megnyerünk, teljesítettük az idei penzumot. A háromból eddig kettőt nyertünk.
– S ugyebár, evés közben jön meg az étvágy…
– Az biztos, hogy a bajnoki döntőben sem adunk egyetlen meccset sem ingyen. A Statisztika az esélyesebb, azt mondom, ezúttal is neki van félnivalója!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik