Gondok a futam előtt

T. A.T. A.
Vágólapra másolva!
2003.04.23. 21:24
Címkék
A hét végén tartják a jubileumi, tizedik Vredestein-ralit, amelyre 95 első osztályú páros nevezett, ám közülük sajnos nem mindegyik rajtol. Az élmezőnyben is van három olyan kettős, amely különböző okok miatt nem lesz ott Miskolcon.
Az egyik az idénynyitó abszolút harmadik helyezettje, a Tagai Tamás, Tagai Róbert testvérpár. Az ok: a kettős autója a miskolci futam után a lengyel bajnokságon szerepel majd, amelyre már kedden el kell utaznia a csapatnak. "Tomasz Czopik bérelte ki a Subarut a lengyel bajnokság nyolc futamára, és mivel még nem vezette az autót, a verseny előtt lehetővé kell tennünk neki, hogy teszteljen – mondta Tagai Tamás. – Sajnálom, hogy nem lehetünk ott Miskolcon, hiszen Salgótarjánban jól kezdődött számunkra a szezon, azt azonban el kell fogadnunk, hogy a Tagai Racing Technology fő profilja a versenyautók bérbeadása. Ennek köszönhetően tudunk mi versenyezni. Még jó néhány hazai futamon szeretnénk rajthoz állni, de egyelőre nem tudom, melyek lesznek ezek.”Nem tud rajtolni a Borsi Gergely, Diebel András duó sem, mivel a Skoda WRC-t, amelyet kibéreltek volna, a tulajdonos befektetői csoport eladta. Ennek ellenére nem kell nélkülözniük a magyar nézőknek az Octavia látványát, mivel az a pilóta is magyar, aki megvette az érces hangú autót. Szabó Gergőről van szó, aki eredetileg egy újabb modellt szeretett volna megszerezni a gyárból, ám ott lassan haladtak a papírmunkák, ő viszont hét versenyre tett ígéretet a támogatóinak, ezért döntött a szóban forgó autó mellett.Kiss Ferenc és Tábori József a második futamot is anyagi okok miatt kénytelen kihagyni: a tavalyi autójuk még a budapesti bukfenc nyomait viseli, az új kibérlésére viszont nem jött össze idejében a pénz. A korábbi kétszeres abszolút bajnok mindvégig bízott a csodában, még tréningezett is Miskolcon, ám utóbb kiderült, hiábavaló volt a munka.
Legfrissebb hírek

Lévai Zoltán: Kő-papír-ollózhattunk volna Leventével a 77 kilóért

Birkózás
17 perce

HÁROM IKONIKUS MÁRKA – EGY KÜLÖNLEGES ÉLMÉNY: A FORMA–1 VILÁGA BUDAPEST BELVÁROSÁBA KÖLTÖZIK

F1
46 perce

Bognár György: Végül is hat gólban benne voltunk, háromban hátul, háromban elöl, úgyhogy nem panaszkodhatok

Labdarúgó NB I
50 perce

Kós és Jászó középdöntős 100 méter háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
1 órája

Hétfői sportműsor: Kós Hubert is medencébe ugrik

Úszás
8 órája

Siklósi Gergely: Nagyon akartam az aranyat; Lamin Colley duplája három pontot hozott a Puskásnak

E-újság
8 órája

Söröspohárba kapaszkodva – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Dzsudzsák a 11-esről: Én már túl vagyok azon, hogy a góljaimat gyarapítsam

Labdarúgó NB I
8 órája
Ezek is érdekelhetik