Sir Alex tanácsa Keane-nek

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2002.11.11. 21:40
Címkék
Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere azt tanácsolja Roy Keane-nek, ne nyilatkozzon az ír válogatottról, illetve az abba történő esetleges visszatéréséről. A középpályást a világbajnokság előtt néhány nappal küldte haza Mick McCarthy szövetségi kapitány, akivel tiszteletlenül beszélt.McCarthy azonban a múlt héten lemondott posztjáról, és egyből azt találgatják, hogy Keane az új szakvezetőnél visszatér-e. "Szerintem csendben kellene maradnia Roynak, mert így jár a legjobban. Mindenki ezzel foglalkozik, neki először hozzánk kell visszatérnie, aztán foglalkozzon a válogatottal” –nyilatkozta Ferguson, akivel egyetért a csípőműtétje után lábadozó játékosa is, aki azt mondta a minap, hogy "elsősorban azokhoz akarok visszatérni, akik a fizetésemet adják.”Könnyen elképzelhető, hogy Keane egykori társa, a súlyos anyagi gondokkal küszködő Laziót erősítő holland Jaap Stam visszatér Angliába. A klaszszis tavaly került Rómába, de a 16 millió fontos vételárának csak negyedét fizették ki az olaszok. Emiatt az angolok feljelentették a Laziót, és az sem kizárt, hogy Stam játékjoga visszakerül az MU-hoz, amely várhatóan azonnal továbbpasszolja az Arsenalhoz vagy a Liverpoolhoz.A halottkém jelentése szerint az idén januárban 59 éves korában elhunyt Jeff Astle-nak az okozta végzetes agykárosodását, hogy pályafutása során az átlagosnál sokkal többet fejelt bele a labdába. A West Bromwich Albion egykori labdarúgója, aki az angol válogatott tagjaként szerepelt az 1970-es világbajnokságon, 292 bajnokiján 137 gólt szerzett, többségében fejjel juttatta a hálóba az akkoriban még igen nehéz bőrlabdát.
Legfrissebb hírek

Rekordszámú magyar kiemelttel kezdődik szombaton a birkózó-vb

Birkózás
9 perce

„Már beírták a nevemet a nagykönyvbe” – Hosszú Kávé Krasznai Tamással

Képes Sport
15 perce

Színes kavalkáddal várja a sportág rajongóit a Magyar Kosárlabdázás Napja

Kosárlabda
25 perce

Holland támadóval erősít a Chelsea – hivatalos

Angol labdarúgás
35 perce

Golden Boy-index: továbbra is Lamine Yamal vezet, két magyar is a legjobb százban

Minden más foci
38 perce

Szemerey Zsófi: Többet szeretnék védeni, mint a múlt idényben, és meg akarom mutatni a képességeimet

Kézilabda
1 órája

Davis-kupa: Marozsán Fábián–Jurij Rodionov

Tenisz
1 órája

Elbírta a rá helyezett nyomást, aranyérmet szerzett

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik