A feladat igen "egyszerű" volt: négy góllal kell megverni a briteket, és akkor a második helyet szerzi meg a magyar válogatott a tornán. Persze ehhez az okoskodáshoz az is kellett, hogy a zárónap első meccsén az ukránok 50-ra legyőzzék a szlovénokat (keleti szomszédaink ezzel egészen bámulatos 140-s gólkülönbséggel zárták az Eurotour 2. állomását),
Magyarország–Nagy-Britannia 0–2
Orsó Lászlónak (jobbra) és társainak ezúttal sehogyan sem jött össze a gólszerzés
Orsó Lászlónak (jobbra) és társainak ezúttal sehogyan sem jött össze a gólszerzés
így az ezüstérem sorsa az utolsó pillanatig nyitott volt. Na azért még mielőtt bárki azt gondolná, hogy ez a négygólos győzelem tényleg egyszerű, annak érdemes felidéznie mondjuk a tavaszi divízió–1-es világbajnokságot, amikor verejtékes meccsen 4–1-re nyertek a mieink úgy, hogy a kapuban egy bizonyos Szuper Levente nevű úr gyakorlatilag mindent megfogott. Egy szó mint száz, jó ez a brit csapat, még akkor is, ha a mieink korábbi két ellenfelével ellentétben, nem A-csoportosak, "csak" a magyarokkal egy szinten, azaz a divízió–1-ben szerepelnek. Jan Jasko szövetségi kapitány a szlovénokat kis híján legyőző, de a bravúros pontszerzést (2–2) így is elkönyvelő együttesen egy kardinális változtatást hajtott végre. Vasárnap Székesfehérvárott a kapuba Budai Krisztiánt állította. Az Alba Volán portásának az első húsz percben igazán sok dolga nem volt, ám azt a keveset tökéletesen megoldotta, ráadásul időnként kifejezetten nehéz szituációkban tisztázott, a 18. percben Owen kapuvasánál pedig szerencséje is volt. Rosszabb hír viszont hogy sok izgalom a másik kapu előtt sem adódott, talán Peterdi helyzeténél és Palkovics bombájánál voltak a mieink a legközelebb a gólszerzéshez, de Cavallin hálója az első harmadban érintetlen maradt. Aztán – és ekkor már érezni lehetett a bajt – a másodikban is. Ez elsősorban azért volt gond, mert eközben a britek kétszer is betaláltak. A 28. percben Clark emberelőnyből, a harmincegyedikben pedig Watkins volt eredményes, míg Cavallin kapujánál hiába adódtak nagyobbnál nagyobb helyzetek, Palkovics, Ladányi, Kangyal és Ocskay is elpuskázta saját lehetőségét. Hol volt ekkor már a második hely, hol volt a négygólos győzelem…? A befejező harmad előtt inkább már az volt a tét, sikerül-e a mieinknek legalább pontot szerezniük, sőt még inkább az, betalálnak-e egyáltalán a brit kapuba. A lehetőség megvolt, meg az akarat is, de ezen az estén egyszerűen semmi sem sikerült: a számtalan lehetőség, köztük talán a két legnagyobb – Ladányi és Palkovics szólója volt – ellenére sem született magyar gól. A szigetországiak az utolsó harmadot gyakorlatilag végig védekezték, többnyire romboltak, s miután megérezték, hogy a mieinknek nem megy igazán, egyre magabiztosabbá váltak. A végén tehát maradt a 0–2, és az ezzel járó negyedik hely, aminél mindenképpen jobbra áhított a honi hokitársadalom, de tudják mit: inkább most legyenek ilyen meccsek, mint jövő tavasszal a budapesti divízió–1-es világbajnokságon.
Mestermérleg Jan Jasko: – Váratlanul ért minket a britek agresszív játéka. Védőink a második harmadban a nagy nyomás alatt hibáztak, a folytatásban pedig nem volt szerencsénk. John Bailey: – Egy nagyon jó magyar csapatot sikerült megítélésem szerint szerencsés körülmények között legyőznünk. A háromnapos tornán csapatom ezúttal azt produkálta, amit általában elvárunk.
