A királynő mostohagyermekei

Utolérhetetlen ember. Szó szerint. Hiszen ki az, aki képes Leningrádban és Vlagyimirban, valamint Washingtonban egyetemi ösztöndíjasként tanulni (hogy a Janus Pannonius Tudományegyetemen megszerzett orosz–angol szakos diplomáját ne is említsük), az atlantai olimpián angol–francia, magyar, német és orosz nyelvpárosításban tolmácsolni – mindezt önkéntes alapon? És akkor még ott a nagy szerelem, a fotózás, amelyben szintén szép eredményeket tud felmutatni. 1995-ben a zalaegerszegi városi fotókiállításon díjat nyert, a jövő évi zalai tájak elnevezésű naptárban övé az egyik hónap képe. Másodmagával megalapítja az Zalaegerszegi Triatlon Klubot, "örömúszást” szervez a helyi fedett uszoda újranyitása alkalmából, és Angol Klubot hoz létre lakóhelyén. Jelenleg a BGF Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar zalaegerszegi intézetének angol tanszékén adjunktusi fokozatban tanít.Hogy ez egy sportlap, ezért illene szólnunk Bérces Edit sporteredményeiről is? Valóban, ám a teljesség igénye nélkül fel kellett sorolnunk a közéleti tevékenységeit is, hogy még jobban értékelni tudjuk az ultrafutásban elérteket. Hiszen korábbi 100 kilométeres és 24 órás világ- és Európa-bajnoki címei mellé egy újabb kontinenselsőséget gyűjtött. Szeptember 7–8-án a franciaországi Gravigny-ban 24 órás futásban védte meg Eb-címét. Ezt még csak elintézhetnénk azzal, hogy korábban is ő volt a legjobb, papírforma-eredmény. Csakhogy a Zalaszám Informatika futója a csapattársak kérésére egy héttel az egész napos megpróbáltatás után a 100 kilométeres Eb-n is rajthoz állt, és lett kilencedik egyéniben. A slusszpoént a veronai 24 órás verseny jelentette szeptember 21–22-én, ahol világcsúcsot állított fel! Előtte egy teljes napon át soha egyetlen nő sem volt képes 250.106 kilométernélt futni.– Önnek most alaposan sikerült túlszárnyalni mind a pályán, mind az országúton elért legjobb eredményt.
– Mi négyszáz méteres atlétikai pályán versenyeztünk, tehát hivatalosan az orosz Irina Reutovics 242.624 kilométeres csúcsát döntöttem meg. De a német Sigrid Lomsky 243.657 kilométeres eredményét is jócskán sikerült megjavítanom.
– Melyik műfaj a "könnyebb”, ha egyáltalán beszélhetünk erről?
– Elvileg a pályán könnyebb fejben tartani a megtett távot, és így megválasztani a követendő taktikát. Csakhogy az ultrafutásban sohasem olyan egyszerűek a dolgok, mint elsőre látszanak. Az olaszoknál például a belső három pályán huszonnégyszer egyórás váltóversenyt rendeztek velünk egyidőben. Ez ugyan jó volt a hangulat szempontjából, de a négyes pályán megtett távot fejben tartani bizony nem volt egyszerű.
– Legalább nem unatkozott a sok számolgatás miatt.
– A verseny egyetlen percében sem unatkoztam, ugyanis annyi dologra kellett koncentrálnom, hogy az ilyen unaloműző számolgatásokra vagy versmondogatásokra, zsolozsmázásra nem jutott időm.
– Milyen döntéseket kell ilyenkor meghoznia?
– Hogy a megtett táv és a saját testem visszajelzései alapján milyen tempóban folytassam, hogy ezek alapján mikor frissítsek, és mit egyek-igyak, mikor látogassam meg a toalettet, és hogy cseréljek-e ruhát vagy zoknit és cipőt. A megtett táv pontos ismeretében tudtam, hogy van-e remény a rekordra vagy nincs. Az ultrafutás lényege röviden ez: eldönteni, van-e remény vagy nincs.
– Nem kevés dolgot kell fejben tartania!
– Arról nem is szólva, hogy figyelnem kell az időjárásra. Veronában például esett. Másokat ez általában zavar, de én úgy döntöttem, hogy most szeretni fogom az esőt, és így jólesett. Főleg, amikor már az ájulás kerülgetett volna, de a tarkómon lecsorgó nedvesség lehűtött, és így nem forrt fel az agyvizem.
– A segítője, Bán Zsuzsanna sem tudta pontosan kiszámolni a távolságot?
– Sajnos nem vittünk magunkkal számológépet, de ebből tanulva legközelebb már az is lesz nálunk. Az olaszok latinos hanyagsággal kezelték ezt a kérdést. Ugyan óránként ígérték a részeredményeket, ezekkel sokszor késtek. Volt, hogy negyven percet is. A száz mérföldhöz közeledve például annyit értettem a csekély olasztudásommal, hogy van esélyem Ann Trason világcsúcsának megdöntésére. De nem tudtam, hogy a pályán vagy az úton futottról beszélnek. Mert az utóbbi majd egy órával jobb eredmény a másiknál. És pontosan nem is tudtam, melyik pillanatban értem el a rekordot. Ezzel együtt a végére már egész jól kommunikáltam velük. Úgy látszik, gyorsan tanulok, mert csak a tavaly és az idén 24 óra alatt rám ragadt szavakkal operálhatok. Talán nem ártana egy kicsit foglalkozni ezzel a nyelvvel a pályán kívül is.
– Óhatatlan a kérdés: hogy érzi magát ennyi megpróbáltatás után?
– Meglepően jól. Az egyetlen aggodalomra a bal térdem, amelyben éles fájdalmat érzek, ad okot. Ez is a szervezők miatt van… Az utolsó félórában a műsorvezető azt mondta, hogy tizenegy kört kell futnom a 250 kilométerhez. Ez valamivel gyorsabb tempó volt, mint amit akkor mentem, de nem volt elérhetetlen. Én megpróbáltam ritmust váltani, ami sikerült is, de a térdem megérezte. A világcsúcs bőven megvolt már, ezért nem kellett volna szétszaggatnom magam. De olyan jól hangzott ez a 250. Előjött belőlem a versenyző, nem tehetek róla.
– Otthon mekkora visszhangja volt a teljesítményének?
– Szabadságot nem kellett kivennem miatta, így a keddi óráimon nem kellett elnézést kérnem az elmaradt szemináriumok miatt. Én nem dicsekedtem a tanítványaimnak, ők meg nem jelezték, hogy tudnának róla. Ugyan az egyikük azt mondta, hogy a Financial Times helyett a Nemzeti Sportot olvasta, de úgy látszik, csak a focieredményekig jutott.
– Nem mondja, hogy a diákjainak fogalma sincs arról, hogy aki velük szemben áll, mekkora teljesítményre volt képes?!
– Pedig így van. Ez nyilván abból adódik, hogy az ultrafutás még mindig a sportok királynőjének mostohagyermeke. Ránk és az eredményeinkre messze nem figyelnek annyira, mint a pályán elért teljesítményekre. Ebben nincsenek komoly pénzek. Hogy mást ne mondjak, nekem alaposan apasztotta a bankszámlámat ez a három hét, ugyanis a veronait leszámítva én álltam az utazás költségeit. De mit tegyek, ez egy ilyen sport, én így is imádom csinálni.