Bérces a kontinens élén

MARIK BALÁZSMARIK BALÁZS
Vágólapra másolva!
2002.09.09. 21:26
Címkék
Hatalmas sikerrel ért véget a franciaországi Gravignyben megrendezett 24 órás futás Európa-bajnoksága. Bérces Edit, aki a 100 kilométeres futásban korábban már Európa- és világbajnoki címet szerzett, újabb ultramaratoni erőpróbán szerepelt sikerrel: a franciaországi Gravignyban rendezett 24 órás Európa-bajnokságon 232.284 kilométer megtétele után lett első a nők között. Diadalának értékét növeli, hogy az augusztus 24-én, Nagyatádon megrendezett ironman távú (3.9 kilométer úszás, 180 kilométer kerékpározás, és egy maratonifutás) triatlon országos bajnokságon Bérces elindult, mi több, a második helyet szerezte meg.
Így két héttel a számára 11:08 óráig tartó viadal után ezúttal egy teljes napon át kellett teljesítenie, ő pedig kiválóan állta az erőpróbát. Teljesítményéről sokat elmond, hogy a 134 célba érkező közül a kilencedik lett, tehát mindössze nyolc férfi volt képes hosszabb távot teljesíteni a rendelkezésre álló idő alatt. A férfiak versenyét a német Jens Lukas nyerte meg 267.294 kilométeres teljesítménnyel. A tavasszal alakult Ultrafutók Magyarországi Szövetségének képviselői a csapatversenyekben is jó eredményeket értek el. A nők (Bérces Edit 232.284 km, Nagy Krisztina 187.354 km, Sörös Erika 186.133 km) a bronzérmet, a férfiak (Kiss Zoltán 224.623 km, Fekete Sándor 195.768 km, Fendrik László 188.778 km) az 5. helyezést szerezték meg.24 órás futó Európa-bajnokság, Gravigny

Férfiak. Egyéni. Európa-bajnok: Jens Lukas (Németország) 267.294 km, 2. Prual (Franciaország) 264.796, 3. Guyomarc'h (Franciaország) 255.726, 4. Magruon (Franciaország) 250.756, 5. Hrmo (Szlovákia) 250.388, 6. Lebon (Franciaország) 237.489, …10. Kiss Zoltán (Magyarország) 224.623, …27. Fekete Sándor (Magyarország) 195.768, …31. Fendrik László (Magyarország) 188.778. Csapat. Eb: Franciaország (Alain Prual, Jean Pierre Guyomarc'h, Mohamed Margun) 771.278 km, 2. Németország (Lukas, Graf, Dutz) 719.794, 3. Oroszország (Abzalilov, Kazancev, Ismulkin) 662.573, 4. Olaszország 639.932, 5. Magyarország (Kiss Zoltán, Fekete Sándor, Fendrik László) 609.169, 6. Belgium 598.620
Nők. Egyéni. Eb: Bérces Edit (Magyarország, egyesülete: Zalaszám, edzője: saját maga) 232.284 km, 2. Reutovics (Oroszország) 226.825, 3. Koval (Oroszország) 225.036, 4. Jehanno (Franciaország) 223.023, 5. Palceva (Oroszország) 216.282, 6. Gorgyejeva (Oroszország) 210.138, …11. Nagy Krisztina (Magyarország) 187.354, 12. Sörös Erika 186.133, …15. Horváth Mária (Magyarország) 160.745. Csapat. Eb: Oroszország (Irina Reutovics, Irina Koval , Rimma Palceva) 668.143 km, 2. Franciaország (Jehanno, Musy, Le Cerf) 610.182, 3. Magyarország (Bérces Edit, Nagy Krisztina, Sörös Erika) 605.771, 4. Németország 563.865, 5. Olaszország 329.394
Legfrissebb hírek

Arcképes mezzel tiszteleg Diogo Jota és testvére emléke előtt nevelőegyesületük

Angol labdarúgás
1 perce

NB II: a 2. forduló mérkőzései – ÉLŐ eredménykövető!

Labdarúgó NB II
10 perce

NB II: Karcag–Soroksár

Labdarúgó NB II
12 perce

NB II: Szentlőrinc–Kozármisleny

Labdarúgó NB II
19 perce

Jövőre a Hungaroringen már a Mansell-kanyarban száguldanak a pilóták

F1
22 perce

Piastri: A végén egy jó esélyem volt az előzésre, de nem jött össze

F1
31 perce

Szijjártó Péter: A Hungaroring csúcstechnológiás, és magyar maradt

F1
34 perce

Úszás: több éremhalmozó, egy korosztályos magyar csúcs az ifi ob-n

Utánpótlássport
48 perce
Ezek is érdekelhetik